Nemrég jelent meg Szabó István "így jöttem"-trilógiája dvd-n, ám most moziban, nagyvásznon tekinthetjük meg a legendás magyar új hullám egyik fontos alkotását.

Takó (Bálint András) kisfiúként, 1945-ben veszítette el apját. Csak homályos emlékek maradtak utána, és haszontalannak tűnő tárgyak: bőrkabát, óra és szemüveg. Takó féltve őrzi a kincseket, és míg felnő, egy valóságos mondakört kovácsol az apafigura köré. 

Kocsis Ágnes legújabb filmje Moszkvában, a 2 in 1 fesztiválon aratott sikert: Gábor Éva a legjobb színészi alakításért járó díjjal térhetett haza.

A Pál Adrienn, amerre jár, díjeső, de minimum méltatás és dicséret kövezi útját. Legutóbb Zürichből hallhattunk róla, ahol a svácji filmes újságírók ítéltek díjat a filmnek. Most a moszkvai 2 in 1-on volt nagy hatással mind a zsűrire, mind a nézőkre: akkora volt az érdeklődés, hogy a sajtóértekezlet miatt a következő film fél órát csúszott. Az újkeletű 2 in 1 fesztivál egyébként arra vállalkozik, hogy a szerzői filmeket közelebb hozza a közönséghez. 

Nemrég a Rózsák terén jártam. Nem értettem, mi történhetett: tönkrevágott autók balesetre engedtek következtetni, de a homokzsákok és a szögesdrót összezavart. Kellett aludnom rá egyet, hogy rájöjjek: Angelina Jolie forgatásának helyszínére keveredtem!

Az egész augusztusban kezdődött, mikor egy bolti kamera rejtélyes felvételei napvilágot láttak: "Valóban itt járt Angelina?" - kérdezte a kereskedelmi tv riportere sokatmondóan a kamerába pillogva. A kisváros lakói hol váltig tagadták a hírt már-már felháborodva azon, hogy ilyesmi egyáltalán felvetődik valakiben, hol pedig szájuk széli mosollyal bólogattak beavatottakhoz méltóan.

A pénteki napon két filmklub is vár titeket: a MÚOSZ rendhagyó vetítést szervez új székházában, míg a BÉKA Filmklub "Nem én kiáltok" című sorozatának legújabb, vagyis negyedik darabját nézhetjük meg.

A MÚOSZ először ünnepli a forradalom évfordulóját az új székházban. A Vörösmarty utcában a legújabb ötvenhatos filmet, a rendező (Vágyvölgyi B. András) elnevezésével élve a Kádár-noir Kolorádó Kidet vetítik le ennek örömére. Először Gimes Miklós (újságíró, politikus, a Nagy Imre-per mártírja) emléktábláját koszorúzzák, majd délután háromkor kezdődik a vetítés. Utána Báron György filmesztétával lehet beszélgetni - garantáltan lesz miről. További info itt.  

November másodikán startol a Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, becenevén a Verzió. Az idei program kulcsszava a mozgás: lesznek filmek az elvándorlási trendekről, tehetünk egy időutazást a második világháború éveibe, és egy szentpétervári költözésnek is tanúi lehetünk.

A fesztivál nyitófilmje a Kairóban játszódó A szeméthegyen túl, a doku-Oscarra jelölt film, amely három itt élő kamasz fiúról mesél. A Verzió megnyitóján köszöntőt mond Majtényi László, az MTA doktora. 

Idén a Verzió vendége a holland Movies that Matter fesztivál. A velük közösen vetített filmek elsősorban az emberi jogokkal és jogsértésekkel foglalkoznak. 

Emellett Dziga Vertov retrospektív is lesz: az Orosz Állami Film- és Fotóarchívum korai szovjet expedíciós filmeket adott kölcsön a fesztiválnak. A szovjet program második csoportjában pártpropaganda-filmeket nézhetünk meg a negyvenes évekből.

A magyar panoráma is igen széles: lesznek lánykérések és esküvők, leszbikus nők és papok, fiatalkori bűnözők és cirkuszi bohócok.

Laterna a facebookon is!

Csatlakozz oldalunkhoz a facebookon, hogy biztosan értesülj a honi filmszakma aktuális eseményeiről! 

Minden, ami magyar - minden, ami film. 

Friss hírekkel nap mint nap! Keresd a Laterna Hungaricát, és nyomj egy lájkot!

Mert te is itt élsz.

Ritka, hogy egy film nem jó, mégis szeretjük. A Kolorádó Kid ilyen. De miért is? Szépek a beállítások és jó a fényelés. De ez nem elég. Van benne egy kis film noiros utánérzés. De még ez sem elég. '56-ról szól, s a magyar történelemben ritkaságszámba megy az olyan esemény, amire büszkék lehetünk. És ugyan még ez sem vívja ki feltétlen rajongásunkat, ám ez a három együtt már valami.

A magyar film általában csúnya, vagyis képileg igénytelen és koncepciótlan (a rángó kamera vagy a nem létező világítás pedig pénz- és időhiány, nem pedig koncepció, hisz' nem mi vagyunk a Dogma95). Magyar film noir, mint a fehér holló, annyi van. Nagyjából ugyanez mondható el a jó magyar zsánerfilmről általában. Ellenben ötvenhatos film van dögivel, jó ötvenhatos film viszont szinte alig. Ötvenhatos zsánerfilm gyönyörű képekkel pedig, azt hiszem, nem volt egészen 2010-ig.  

De nem, nem ezért szeretjük a Kolorádó Kidet, hanem azért, mert elképesztően erős hangulata van. Az atmoszféra-teremtés pedig nehéz dolog, általában nem szokott sikerülni, mert nincs receptje. S mivel nincs recept, magyarázat sincs. Persze lehet próbálkozni: jó a zenei válogatás, jók a jelmezek, jó a díszlet, van pár jó duma, és vannak jó jelenetek. De a sok "jóság" ellenére a Kolorádó Kid rossz. Nem kifejezetten, csak egy kicsit. Na de miért is? 

Négy évet késve bár, de törve nem, pár napja Kolorádó Kid címmel végre bemutatták Vágvölgyi B. András '56-interpretációját. Éveket csúszott, ám nem biztos, hogy ez probléma. Így legalább nem veszett el az ötvenhatos filmek parádéjában és 2006 politikai viharaiban.

Nemcsak a mozi, de a televízió is reagál a szombati évfordulóra: történelemből a Viasat3 vizsgázik ötösre, itt az igazán bátrak megnézhetik az Szabadság, szerelem című filmet. Akinek ezek után maradt még ereje, átnyargalhat az RTL Klubra: itt az 56 csepp vér borzolja az idegeket. Az M1-nek az évtizedet sikerült belőnie, ettől függetlenül lehet, hogy a 6:3 avagy játszd újra Tutti lesz a befutó a magyar ötvenhatos filmek versenyén. A TV2 éjfélig fityiszt mutat a forradalomnak, de vasárnap hajnalban a Világszám!-mal kedveskedik az álmatlanságban szenvedőknek. Nem olyan rossz filmek ezek, valljuk be őszintén, de nem is jók annyira, hogy szombat éjjel otthon maradjunk értük.

A 2006-os év nemcsak az '56-ra való emlékezést sározta be némiképp, de az ötvenhatos filmek repertoárját is meglehetősen felhígította. Olyan filmcímek vizezik a kínálatot, mint Budakeszi srácok, Nap utcai fiúk, Csendkút,  Mansfeld, Bibó körút és társaik. Nem tudom, egy témáról hány bőrt lehet még lehúzni. De hogy 2016-ra már nem maradt muníció, az biztos.

Álmodozók és megszállottak a címe Kelecsényi László új filmtörténeti könyvének, amely elsősorban beavatatlanoknak szól. Kelecsényi munkája tankönyvként is használható - ez már az ajánólszövegben is olvashatjuk. Ám nem száraz tananyag kapott helyet a lapokon, hiszen a szöveg olvasmányos és izgalmas kérdésekre keresi a választ.

Idézet következik: "Mi az első magyar film címe? Hol volt az első mozi Budapesten? Kitől származik a „mozi” elnevezés? Ki volt az önálló erdélyi filmkészítés motorja? Hányszor államosították a magyar filmgyártást? Melyik évtizedben ment a legtöbb néző moziba nálunk? Mi a BBS, és miért irigyelték más országok rendezői? Mi az a bartóki modell? Miben volt újító a Budapesti Iskola? Ki volt az első hazai Oscar-díjas filmes? Miért lett kultuszfilm a Megáll az idő? Miért nincsenek filmsztárok a szocialista érában? Mit keresnek a színészek a kamera mögött? Búcsúzunk-e a mozitól? Milyen változásokat okoz az internet forradalma? Tényleg eltűnt a valóság a filmvásznakról?"

Megjelent Szabó István első három nagyjátékfilmje dvd-n! Az Álmodozások kora, az Apa és a Szerelmesfilm című filmek immár kaphatók a boltokban. Szabó trilógiájának ott a helye a polcokon. Mert rólunk szól.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum fontos és hiánypótló célt tűzött ki maga elé: válság ide, pénzbefagyasztás oda (vagy épp ezek miatt?), kidobják a dvd-piacra a nemzeti filmvagyont képező alkotásokat (vagyis amelyek 1948-tól 1989-ig forogtak). Ez azért fontos, mert: 

1. A Filmmúzeum tv-csatorna több háztartásból is rejtélyes módon eltűnt [a szürke szamár és a köd esete], 2. A Filmmúzeumon kívül kevéssé gyakori az értékelhető magyar film a tv-csatornákon [a fehér holló esete], 3. A filmklubokban vetített filmekről a közönség nem, vagy alig tud, sőt magukról a filmklubokról sincs tudomása [a halvány lila gőz esete], 4. A magyar film még mindig nem kizárólag az (új) Egy szoknya, egy nadrág, és nem is A londoni férfi [az elveszett arany középút esete], 5. Magyar film most nehézkesen készülhet, így tán sosem volt még aktuálisabb a régieket elővenni, mint most [a főnixmadár esete a porral], +1. Még mindig jobb a dvd-piacra kidobni, mint a szemétbe, ahogy a keringő legendák mesélik, de nem hagyatkozunk holmi pletykákra.

Filmklub-rovatunk olyan vetítésekre hívja fel a figyelmet, ahol filmművészetileg kiemelkedő és értékes magyar mozgóképeket tekinthetünk meg. Aktuális bejegyzésünk holnapra szól: hétfőn, vagyis október 18-án Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmjébe nézhetünk bele.

Jancsó 1967-es alkotása "régi" Jancsó-film - abban az értelemben, hogy nem a kétezres évek hajnalán, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pestennel induló jancsói őrület terméke, hanem még valami egészen más. Aki látott már régi Jancsó-filmet, tudja, miről beszélek. Aki még nem, annak érdekes lehet megismerni a direktor másik oldalát. Csak türelmes embereknek ajánljuk! 

Groó Diana legújabb alkotása, a Vespa a szociológiai irányultságú Budapest Iskola kiemelkedő alkotásának nyomában téblábol: esetlenül, inogva, kétballábasan. Míg a Cséplő Gyuri a cigány sorsról mesélt - érzékenyen, finoman és hitelesen, addig a Vespa a ma sajnos oly divatos roma tematikát használja fel ahhoz, hogy  az érdeklődés szikráját felkeltse a nézőben. Schiffer műve fejlődéstörténet. Groóé céltalan apakeresés, melynek végén sem az apát, sem a film művészi értékét nem találjuk meg. 

A Vespa története ugyan sablonos és közhelyes, mégis - mielőtt beülnénk rá - gondolhatnánk, hogy egy remek kis alkotás születhetne belőle. Cigány fiú felutazik a nagyvárosba, ebből még valami jó is kisülhet! De sajnos nem sül ki. És hogy ez minek róható föl? Összegezve nagyjából annak, hogy a rendezőnőnek nem volt koncepciója. Koncepció nélkül pedig nehéz jó filmet csinálni.

Orsós Lali (még a neve is rímel!) szeret kártyázni. Nemcsak kártyázni szeret, hanem nyerni is. Orsós Lali nyer. Méghozzá egy csokit. Csak egy csokit? Nem bizony, különben nem lenne film, nem lenne road-movie, nem lenne apakeresés, nem lenne semmi. A csokipapír ugyanis nyereményt rejt, a címben emlegetett, fényes-piros Vespát, ám a robogó a messzi fővárosban található. Lali bátor gyerek, s ugyan legjobb barátja cserben hagyja, ő egyedül is nekivág az ismeretlennek. A vonat - micsoda meglepetés - lerobban, gyalog, majd stoppal kell továbbmenni, mert feladni azért mégsem illik. Ám a való élet szilánkosra töri a gyermeki álmot, hiszen nem osztogatják olyan könnyen a Vespákat. Lali azonban nemcsak bátor, de leleményes is. Meglovasítja a vörös paripát, és uccu neki, siet haza, hogy elbűvölje az egész falut. De az a bizonyos való élet  ide is bekúszik két sötét alak személyében, akik igényt tartanak a robogóra, és külön-külön is erősebbek Lalinál, hát még együtt! A fiú tehát üres kézzel, ám egy kalanddal gazdagabban tér haza.

Az animáció igen népszerű műfaj a világon mindenütt. Itthon azonban ritkán jutnak el igényes, felnőtteknek szóló animációs filmek a közönséghez, jóllehet, valamiért sokkal színvonalasabbak ezek, mint élőszereplős kollégáik. Az idén harmadszorra megrendezett Kiskakas fesztivál épp ezt a hiányt igyekszik pótolni.

A magyar film animációs részlege valószínűleg azért tud kiemelkedőt nyújtani, mert míg nem kell hozzá egész stábot (és ezzel összefüggésben hatalmas pénzösszegeket) mozgatni, addig az alkotónak mégis van terepe és lehetősége kreativitását kiélni. És nem, nem csak a Nyócker! létezik. Felméri Cecília nem is olyan régen animációs dokumentumfilmet készített: erdélyieket szólaltatott meg, majd ehhez komponálta animációját. A Mátyás, Mátyás nagyon izgalmas (és igazán vicces) keverék lett, ami hétfőn a Film.dok fesztiválon elnyerte a Magyar Televízió díját.

Míg a hagyományosan Kecskeméten megrendezett KAFF a honi animációs filmek mustrája (a szakma és az MMKA vitája a helyszínről még lezáratlan), a budapesti szemle három napja alatt (okt. 21-23.) különböző nemzetközi iskolák filmjeivel ismerkedhetünk meg. 9 országból érkeznek filmek, melyek között vannak fesztiváldíjas, sőt Oscarra jelölt művek is. A filmnapoknak ünnepélyes keretet ad, hogy a házigazda Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 130 éves  (az animációs oktatás pedig 30 éves) évfordulóját ünnepli.

Készüljetek, mert pénteken időutazunk! A Tűzraktér visszarepít a hatvanas évek legvidámabb barakkjába, egyenesen Simon bá, Mancika és a többiek közé, akik a háztömbrádió műsorát hallgatva a távoli, ismeretlen, édes életet ígérő Helsinkibe vágynak.  

Pénteken este hétkor veszi kezdetét a Tűzraktér legújabb filmes tematikájú bulija. Az első program egy beszélgetés lesz. Állítólag meghívják a Csinibaba alkotóit, de jelen lesz még Lánczi András, a Corvinus Politikatudományi Intézetének igazgatója, és Lévai Balázs műsorvezető is. 

Ha péntek este nem fűlik az ember foga egy jó kis beszélgetéshez, fél kilencre akkor is érdemes befutni, mert ekkor kezdődik a kvíz, illetve a Ki mi  tud?, úgyhogy játszani és még nyerni is lehet!

Pálfi Gyögyre, a Taxidermia rendezőjére esett Csaplár Vilmos AEGON-díjas prózaíró választása. Idén Pálfié a társművészeti díj.

Az AEGON művészeti társdíjat mindig az adott év AEGON művészeti díj tulajdonosa ajánlja meg egy társművészetben kiváló alkotónak. Idén Csaplár Vilmos választott, döntése alapján pedig Pálfi György filmrendező részesült az elismerésben.

Az AEGON Művészeti díjat olyan kortárs magyar író kaphatja, aki az előző évben jelentős szépirodalmi művel jelentkezett. Hogy ki részesül a társdíj elismerésében, arról a díjazott író/költő dönt - választania pedig kötelezően egy másik művészeti ágból kell. Az AEGON Művészeti Díj birtokosai voltak eddig többek között Spiró György, Rakovszky Zsuzsa és Térey János, társdíjasok voltak például Kovalik Balázs rendező vagy Jeney Zoltán zeneszerző. Csaplár Vilmos a Hitler lánya című regényéért kapta a díjat. Itt beleolvashatsz a műbe.

Megjelent a negyedik, Jim Jarmuschsal foglalkozó Prizma - hétfőtől kapható a művészmozikban és a könyvesboltokban.

A Prizma egy hajdani filmszakosok által szerkesztett tematikus folyóirat, mely grafikailag rendkívül igényes (jó ránézni), kis alakú (jó kézbe venni) és érdekes témákat jár körül (jó olvasni). Egyetlen hibája, hogy sajnos könnyen darabjaira, azaz lapjaira hullik.

Negyedévente jelenik meg, miközben a printtel párhuzamosan online is folyamatosan jelen van (egyébként az igényesség és kreativitás, azaz a design a netes felületen éppolyan dicséretreméltó, mint a negyedéves nyomtatott számoknál). A nyomtatott verzió eddig foglalkozott David Cronenberggel, a magyar műfaji filmmel, az erotikus és pornófilmekkel, aktuális számuk pedig Jim Jarmusch művészetét veszi górcső alá. A felsorolás mutatja, hogy a Prizma szerkesztősége igyekszik elhanyagolt témákhoz nyúlni - a hiánypótló szándék félreérthetetlen.

A mátészalkai származású Bernard Schwartz 1925-ben, New Yorkban látta meg a napvilágot. Szülei, Emanuel és Helen Schwartz Magyarországot valószínűsíthetően zsidó származásuk miatt hagyták maguk mögött, hogy az Újvilág nagy almájában telepedjenek le.  Bernard Bronxban nőtt fel, gyermekkora viszontagságokkal volt teli. Szülei folyamatosan marták egymást, ráadásul nagyon szegény körülmények között voltak kénytelenek két fiukat nevelni. Amikor a gazdasági válság beütött, meghozták a szörnyű döntést, és egy rövid időre árvaházba adták a két fiút. 

Eddig tart a bronxi mese. Bernard végül katonának áll, majd színészi képességeire ráébredve tagja lesz a zsidó színháznak. A társulattal sokat turnéznak, és nemsokára fel is fedezik az ifjú Bernardot, jóllehet első szerepe csupán egy névtelen dzsigoló a színészóriás, Burt Lancester mellett. De Bernard karrierje innentől kezdve fokozatosan ível felfelé, s meg sem áll egészen a Marilyn Monroe-ig és a világhírnévig.

Ismeri a Bernard Schwartzot? – tehetnénk fel az adekvát kérdést e rövid életút felvázolása után. Ki a fene az a Bernard Schwartz? Nos, nem másról van szó, mint nemzeti büszkeségünkről, Tony Curtisról, aki ugyan Amerikában élt és nevelkedett, tavaly a budapesti könyvhéten illő módon a magyart vallotta anyanyelvének. Hogy mennyire magyar Tony Curtis? Valószínűleg épp annyira, mint Adrien Brody, Uri Geller, vagy ne adj’ isten Jézus Krisztus. Persze nagy viták alakulnak az önkormányzati választások okán a hovatartozás kérdéséről, azaz arról, hogy ha valaki magyarnak vallja magát, attól magyar lesz-e automatikusan. A kérdést fordítva is feltehetjük: ha valaki magyar származású, de soha nem élt Magyarországon, akkor ő mennyire magyar? Avagy milyen fokozatai léteznek a magyarságnak?

A kritikusok által odaítélt két díj egyikét a Pál Adrienn című magyar film nyerte a szombat este véget ért 6. zürichi filmfesztiválon. A svájci mustrán az összes díjat európai alkotások söpörték be.

A kritikusi elismerést odaítélő svájci filmes újságírók szövetsége szerint Kocsis Ágnes filmje "mélyérzelmű portré egy ápolónőről, aki a halállal szembesülve visszatalál az életbe". (A Variety című amerikai szaklap feltörekvő tehetségeket illető kritikusi díját a belga Hans van Nuffel nyerte el Adem /Oxigén/ című filmjével.)

Egy korábbi bejegyzésben írtunk már Mundruczó legújabb merényletéről, s itt az ideje, hogy kicsit hosszabban is szétcincáljuk ezt a szelíd kis teremtést. A Frankenstein-terv Mary Shelley könyvének adaptációja, bár olyannyira lazán követi az eredeti művet, hogy ezzel az erővel állhatott volna akár A tékozló fiú, Gólem, vagy ne adj' isten Ödipusz király is a kötőjel mögött. 

A rendező  a rakparton döcög átlagos kis kocsijában. Telefonon beszél, talán egy  barátnőjével. Közben pár percben rádió-interjút ad, melybe még a filmbéli és a filmet rendező alkotóember ars poeticáját is gyorsan belesűríti - csak hogy a néző mindent pontosan értsen. Csomagtartójában fenyőfa. Karácsony van.

Ezzel a szekvenciával indul Mundruczó Szelíd teremtése. A következőkben egy castingot láthatunk, ami eleinte mosolyra fakaszt, majd elborzaszt: valahol szánalmas emberi reakció, hogy azon nevetünk, ahogy a rendező arra buzdítja az amatőröket (mert színészekkel nem dolgozik, azok pozőrök), hogy sírjanak. Majd a szánk szélére fagy a mosoly, mikor az egyik amatőrnek mégiscsak sikerül valódi könnyeket kifacsarnia magából. De a színészet már csak ilyen, és az emberi reakciók is ilyenek. Eddig rendben is volnánk.

Polcokon az új Filmvilág. Az aktuális számban olvashattok közeljövő-fantáziákról, álommoziról, és a francia film noirról.

"A közeljövőben többnyire apokaliptikus képzetekben gondolkodunk, a technikai fejlesztés azonban nem a rombolásra hajt, hanem egy kényelmesebb, gazdagabb, egészségesebb, élhetőbb világ utópiáját vonzza. A humánfaktor persze mindig közbeszól. A szupertechnika szuperhatalommá, az okos gépek monstrumokká válnak, ha rossz kezekbe jutnak." Ezen a vonalon elemezik a szerzők a virtuális közeljövőt és a poszt-cyberpunk jelenséget.

Az októberi szám a továbbiakban az élet/álom metaforát boncolgatja: "A mai álomfilmekben az álmainkat nem mi álmodjuk, hanem álomtechnikusok. E filmek hősei általában súlyos árat fizetnek identitásuk megtöbbszörözéséért." A szerkesztők a francia film noirnak is szenteltek pár oldalt: a szerzők az ős-krimitől, azaz a Fantômas-sorozattól indulnak, s egészen a kétezres évek francia krimijéig jutnak - a merítés tehát igen tág.

Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze idén nyáron hunyt el. Szeptember 21-én méltó utódot választottak helyére: Safranek és Hókuszpók magyar hangja, Haumann Péter mellett döntött a 11 tagú testület. Itt az ideje, hogy a Laterna is reagáljon erre az eseményre.

Miután elvégezte a Toldy Ferenc Gimnáziumot, felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Karrierjét a debreceni Csokonai Színházban kezdte. Később a Pécsi Nemzeti Színház társulathoz csatlakozott, majd a József Attila és a Madách Színházban valamint a Nemzetiben lépett fel évekig. 1994 óta a Katona József Színház tagja.

Élete során számtalan díjban és kitüntetésben részesült: a Jászai Mari-díj, a Kossuth-díj, az Érdemes művész és a Prima Primissima-díj mellé jött alig egy hete a Nemzet Színésze elismerés. Haumannt egyébként Alföldi Róbert értesítette telefonon. A színész így nyilatkozott a döntés megszületése után: "Van bennem egy adag zavar, mert annyi mindenre gondolok: a pályatársakra, az idősödő koromra." Az első gondolata a hír hallatán azonban az a sajnálatos körülmény volt, ami az egészet generálta: ahhoz, hogy ilyen "helyzetbe" kerüljön, Kállai Ferencnek sajnos el kellett mennie.

Tegnapelőtt indult az Odeon Lloyd és a Filmhu közös filmklubja. A "Kortárs Magyarok" néven futó vetítéssorozatot Mundruczó Kornél Szelíd Teremtés - A Frankenstein-terv című munkája indította. 

Az Odeon Lloyd 2009-ben indította a kortárs magyar filmművészetet bemutató sorozatát, amit mindig tavasszal és ősszel rendeznek meg. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a pályakezdő fiatalok műveire, de olyan elismert alkotók filmjeivel is találkozhatunk, mint Mundruczó Kornél, Fliegauf Benedek, vagy a műfaji filmes vonulatot képviselő Rudolf Péter.

A vetítések mindig hétfőn 8 órakor kezdődnek az Odeonban (Hollán Ernő u. 7.). A vetítések után beszélgetések lesznek az alkotókkal, a moderátor Géczy Dávid.

Jegyárak: 800 ft, az Üvegtigris 3-ra 1200 ft, a bérlet 4200 ft (az Üvegtigrist leszámítva minden előadásra érvényes)

Megjelent a Metropolis új száma "Magyar műfaji film" címmel. A téma fontos, a Laterna pedig kifejezetten támogatja az ilyen kezdeményezéseket - már azzal is egyetértettünk, hogy az alig egy éves Prizma második számában ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozott.

Fontos a műfajiság a sok szerzői ömlengés közepette, hiszen épp a műfajfilm lehet az a vonal, ami képes visszacsalogatni a magyar nézőt a mozikba - feltéve, ha jól művelik a műfajt az alkotók. Fontos erről beszélni, a Prizma már megtette, s hogy véletlen-e a Metropolis aktuális témája, nos, ezt mi sem tudjuk.

Mindenesetre a borító szép (?) rózsaszín, stábunk pedig kíváncsian várja, hogy ha kinyitja, vajon a mondanivaló lényege is ebben a színben fog-e pompázni. De remélhetőleg a szerzők látják a műfajfilm jelentőségét és érdemeit, és nem színezik át a valóságot. 

Ma reggel levették a Nemzeti Galéria oszlopairól a „Kovásznai”-molinót. Az öntörvényű és sokoldalú alkotó életmű-kiállítását tegnapig lehetett látogatni. Aki lemaradt volna, annak még mindig rendelkezésére áll Iványi-Bitter Brigitta kötete, és persze az alábbi összefoglaló, kedvcsináló írásunk.

Kovásznai írt, festett, animációs filmeket rendezett – munkássága és a magyar animációs film megújulása között közvetlen a kapcsolat. Emiatt is elgondolkoztató, hogy életművéről mindeddig miért nem jelent meg elemző tanulmány. Iványi-Bitter Brigitta pótolta az elmaradást – a hatvanas, hetvenes évek magyar képzőművészetének kiemelkedő alakját végre professzionális, tudományos igényű keretben helyezi el.

A lényeg: a tegnap zárt tárlathoz egy igényes, komplex, mély merítésű és újszerűen szerkesztett katalógus is megjelent a Vince Kiadó gondozásában, Hegyi Lóránd előszavával. A kiállítással és a kötettel hozzáférhetővé váltak a Filmarchívum polcain eddig porosodó filmek, az idők során pajtákba és garázsokba rejtett festmények és az eleddig a fiókban megbúvó szépirodalmi szövegek egy része is előkerült. 

A Laterna Hungarica a magyar film blogja. A blog neve nyers fordításban „magyar lámpás”-t jelent, az elnevezés a laterna magica kezdetleges filmvetítő gépre utal. Itt megtalálsz mindent, ami magyar, és mindent, ami film.

Miről?
Az aktuális heti bemutatókról kritikákat közlünk, lesznek interjúk az alkotókkal, de nem hanyagoljuk el a filmtörténetet sem: nálunk megtudhatod, hogy a filmklubokban épp milyen régebbi magyar alkotásokat vetítenek. Természetesen kortárs filmklubok is akadnak a mozikban, ahol az új magyar filmművészet alkotásait az alkotók társaságában nézhetjük meg. A Laterna a tv-műsorból is szemezget, mert ritkán ugyan, de olykor a tv képernyőjén is láthatunk magyar filmet.
Szó lesz mindezeken kívül a filmszakma helyzetéről is: lesznek hírek, pletykák, és elemző cikkek a változásban lévő rendszerről. S mindemellett arra is figyelünk, hogy felhívjuk a figyelmet a különböző egyéb filmes megmozdulásokra, például fesztiválokra és kiállításokra, és a filmes témájú magyar könyveket is bemutatjuk.