Ritka, hogy egy film nem jó, mégis szeretjük. A Kolorádó Kid ilyen. De miért is? Szépek a beállítások és jó a fényelés. De ez nem elég. Van benne egy kis film noiros utánérzés. De még ez sem elég. '56-ról szól, s a magyar történelemben ritkaságszámba megy az olyan esemény, amire büszkék lehetünk. És ugyan még ez sem vívja ki feltétlen rajongásunkat, ám ez a három együtt már valami.
A magyar film általában csúnya, vagyis képileg igénytelen és koncepciótlan (a rángó kamera vagy a nem létező világítás pedig pénz- és időhiány, nem pedig koncepció, hisz' nem mi vagyunk a Dogma95). Magyar film noir, mint a fehér holló, annyi van. Nagyjából ugyanez mondható el a jó magyar zsánerfilmről általában. Ellenben ötvenhatos film van dögivel, jó ötvenhatos film viszont szinte alig. Ötvenhatos zsánerfilm gyönyörű képekkel pedig, azt hiszem, nem volt egészen 2010-ig.
De nem, nem ezért szeretjük a Kolorádó Kidet, hanem azért, mert elképesztően erős hangulata van. Az atmoszféra-teremtés pedig nehéz dolog, általában nem szokott sikerülni, mert nincs receptje. S mivel nincs recept, magyarázat sincs. Persze lehet próbálkozni: jó a zenei válogatás, jók a jelmezek, jó a díszlet, van pár jó duma, és vannak jó jelenetek. De a sok "jóság" ellenére a Kolorádó Kid rossz. Nem kifejezetten, csak egy kicsit. Na de miért is?
A legfőbb hiba a forgatókönyvben keresendő, hiszen ez az alapja mindennek. A forgatókönyv olyan, mint egy lakóház tartófala: biztosan és stabilan kell állnia, különben dől az egész. Vágvölgyi B. András könyvében dől is tisztességgel. Azon csúszik el a film, hogy egyik karakter sincs kitalálva, s ennek okán több kérdés megválaszolatlan marad: Ki ez a Kreuzer Béla? Miért hadar? Miért áll be a felkelők közé? Miért menekül Nyugatra, ha aztán visszajön? Kik a cellatársai? Ki a szerelme, és miért árulja el? Tovább is van, de nem mondom. A lényeg, hogy senkiről nem derül ki, hogy kicsoda, hogy milyen mozgatórugók dolgoznak benne, és gyanítjuk, hogy ez többek között annak a nyelvezetnek is köszönhető, ami az ötvenes éveket próbálja hitelesíteni. Oké, ez rendben, de ha a szerencsétlen néző nem ért néha egy árva szót sem, akkor ott durva baki van. Mert hogyan azonosuljak én Kreuzer Bélával, ha nem értem, hogy mit beszél össze. Egyébként nagyon aranyos Nagy Zsolttól, ahogy menti a menthetetlent: "Ez olyasmi lehet az embereknek, mint az angoloknak az én angolom. A szövegkörnyezetből össze lehet rakni, hogy körülbelül miről van szó és merre halad a beszélgetés." (a teljes interjút itt találod).
Nemcsak az a probléma, hogy néha a belemerülés és átélés helyett úgy érezzük magunkat, mintha a Rigó utcában lennék hallás utáni szövegértés vizsgán, hanem az is, hogy a szereplők tömegében egyenesen elveszünk. Legalább azt az egy szem főszereplőt ismernénk meg! De szegény Kreuzer Bélából csak a neve egyértelmű. Nem tudom, honnan jött, mit gondol, mit érez, és mit miért csinál. A többi szereplővel is így vagyok: az epizódok a levegőben lógnak ahelyett, hogy jellemeznék őket, a fordulatok pedig nem a karakterekből fakadnak, emiatt légből kapottak és értelmetlenek. És hogy mi a fenét keres a filmben egy angol újságíró, arra még tippem sincs.
Ezek után furcsa lehet, hogy mégis szeretjük a Kolorádó Kidet. A hadarások közepette elkapott egy-két korabeli szleng nosztalgikus érzéseket ébreszt bennünk, Breckl János jelmezei és kellékei visznek mindent, a zenéket kifogástalanul válogatták, és Vágvölgyi éles szemét dicséri, hogy tudta, kiket kell beválogatni a filmbe. Bakács Tibor, Palya Bea, Rózsa Gyuri és Kiss Tibi cameója nagyot dob a filmen, és a főbb szerepeket játszó aktorokat (Nagy Zsolt, Sárosdi Lilla, vagy Fullajtár Andrea) még nem használta agyon a filmművészet, elfogultak is vagyunk velük szemben. Öröm őket nézni - még ha karaktereik gyengék is.
A film hibát hibára halmoz, zagyva és súlytalan, de mégis megéri megnézni. Megéri, mert vannak benne emlékezetes pillanatok: mikor a szerelmespár először randevúzik, mikor rádiómuzsikára táncolnak, mikor a kádban szeretkeznek a forradalom kellős közepén, mikor a felkelők kidobnak az ablakon egy ávóst és Kreuzer utánaköp, vagy mikor ugyanő a börtönben betűtészta-levesből kirakja 1956-ot. Szakmai bakik ide vagy oda, jó érzéssel távozunk a moziból. Hogy miért? Nem tudom. Erre nincs recept.
A filmet premierhéten a Toldi moziban néztük meg, a kedvezményes keddi jegyár 800 forint volt. Ez körülbelül egy ebéd a kínaiban. Mégis - rajtunk kívül - hat ember lézengett a nagyteremben.
