Egy korábbi bejegyzésben írtunk már Mundruczó legújabb merényletéről, s itt az ideje, hogy kicsit hosszabban is szétcincáljuk ezt a szelíd kis teremtést. A Frankenstein-terv Mary Shelley könyvének adaptációja, bár olyannyira lazán követi az eredeti művet, hogy ezzel az erővel állhatott volna akár A tékozló fiú, Gólem, vagy ne adj' isten Ödipusz király is a kötőjel mögött.
A rendező a rakparton döcög átlagos kis kocsijában. Telefonon beszél, talán egy barátnőjével. Közben pár percben rádió-interjút ad, melybe még a filmbéli és a filmet rendező alkotóember ars poeticáját is gyorsan belesűríti - csak hogy a néző mindent pontosan értsen. Csomagtartójában fenyőfa. Karácsony van.
Ezzel a szekvenciával indul Mundruczó Szelíd teremtése. A következőkben egy castingot láthatunk, ami eleinte mosolyra fakaszt, majd elborzaszt: valahol szánalmas emberi reakció, hogy azon nevetünk, ahogy a rendező arra buzdítja az amatőröket (mert színészekkel nem dolgozik, azok pozőrök), hogy sírjanak. Majd a szánk szélére fagy a mosoly, mikor az egyik amatőrnek mégiscsak sikerül valódi könnyeket kifacsarnia magából. De a színészet már csak ilyen, és az emberi reakciók is ilyenek. Eddig rendben is volnánk.
S itt kezdődnek a gondok. Mert érkezik egy furcsa fiú, akiről fokozatosan kiderül, hogy a rendező egykoron elmegyógyintézetbe zárt és onnan épp szökésben lévő fia. Következhetne az érzelmektől csöpögő egymásra találás, ám a furcsa fiút nem véletlenül zárták el embertársaitól - amerre jár, pusztítás kövezi útját. Megöli a castingon a szegény lányt, akit épp a manikűrszalonból rúgtak ki, és csak némi megélhetésre vágyott. A pusztítás hógolyója lassan lavinává duzzadva söpri el az eddigi "normális" kerékvágás nyomait. A romos házban megjelenik a rendőrség, de dolgavégezetlen távozik (hopp, egy kis magyar társadalomrajz), a castingnak lőttek, ám a felforgatott élet nem tud már normalizálódni. A fiú visszaszökik anyjához, egymásba szeretnek annak fogadott lányával - ez a rendkívül finom és a szörnyű háttér ellenére meghatóan aranyos szerelmi szál a casting mellett a másik értékelhető motívuma a filmnek. De az anya élettársa (aki egyben a kirúgott, és ekkor már halott exmanikűrös rokona) igen dühös, és a hógolyó-lavina görög tovább. A rendező közben, hogy-hogy nem, rádöbben azokra a bizonyos rokoni kapcsolatokra , elindul megkeresni a szörnyet, amit teremtett, hogy visszazárja oda, ahova való - merő szeretetből. De a hófödte osztrák hegyvidéken, bármily idilli is, a természet közbeszól, és a kvázi happy endből nem lesz végül semmi.
A Szelíd teremtésnek tehát nagyjából annyi köze van a Frankenstein-mítoszhoz, mint szezonnak a fazonhoz - magyarán nem sok: egy férfi "teremt" egy fiút, aki kezei közül kiszabadulva pusztítani kezd maga körül. Igaz, Mundruczó szörnye szimpatikus, mert vagy önvédelemből, vagy szeretteit védendő öl, ráadásul esztétiai érzékünket is megnyugtatja, hogy nem halottak különböző részeiből lett összefércelve. Frankenstein neve valószínűleg mézesmadzagként funkcionál a címben, mert a nézőt a "Mundruczó Kornél" és a "Szelíd teremtés" szavak önmagukban nem vonzanák be a nézőtérre - nem mintha a premier hetén tolongtunk volna. Frecska Rudolf viszont igazán hiteles és érdekes figurát formált ebből a furcsa szerzetből, s Csíkos Kitty alakította szerelme nagyon illik hozzá, ők ketten igaziak, hitelesek tudnak lenni együtt. Ám Mundruczó, jóllehet önmagát játssza, mégsem tud igazán erőset nyújtani. Székely B. Miklós és Monori Lili simán lesöprik a felnőttek színpadáról. Vannak tehát jó és értékes színészi alakítások, két kiemelkedő motívum (ld. a casting-paródia és a fiatal szerelmesek), ám azt hiszem, ehhez végigülni majd' két órát talán mégsem érdemes. Főleg, hogy a film vége fájdalmasan kínos - rossz úton jár, aki Magyarországon akár egy pillanatra is hollywoodinak képzeli magát, és azt hiszi, hogy egy autós balesetet hitelesen meg tud rendezni.
A moziban mellesleg rajtunk kívül kb. hatan ültek. Mindez a premier hetén történt a Kinóban, kedvezményes napon, mikor a jegyár összvissz 700 forint volt. Ez nagyjából egy doboz cigi ára.
