Mai hír az Indexen: "Kocsis Ágnes filmrendező Pál Adrienn című, Cannes-ban a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díjával jutalmazott játékfilmjéhez hiányzik pár beígért állami és forgalmazói támogatás, így nem tud mozikba kerülni."

A Laterna kiegészítése: a Pál Adrienn nemcsak Cannes-ban nyert, hanem Cottbusban, Moszkvában, Bitolában, és időközben Londonban is bemutatták - sikerrel.

Ugyan nem kifejezetten elegáns szó, de azt hiszem, a "vérciki" a legtalálóbb a jelenlegi helyzetre. Díjak és elismerések ide vagy oda - úgy tűnik - a film magyarországi bemutatója elmarad. Ezért kárpótlásképp nézegethetjük a film imdb-s oldalát, ahol látszik, hogy mennyire magyar a film (country: Hungary/France/Austria/Netherlands). "A Pál Adrienn akkor magyar, amikor külföldön épp díjat nyer, amúgy  - ha például támogatást kellene adni rá - nem" - fogalmazott egy rádiós interjú során nem is olyan rég Gábor Éva, a címszereplő. A film mostmár a nemzetközi elismerésre rácáfolva is kitagadtatott a honi vásznakról, mert nincs pénz az immáron (az adófizetők forintjaiból) elkészült, külföldön is bizonyított művet itthon bemutatni.

Ahelyett, hogy mi, bezzeg magyarok, büszkélkednénk vele, ahogy szoktunk mindennel, aminek minimum 1%-a magyar, most egyenesen száműzünk valami értékeset. Mert a Tony Curtis, az Adrien Brody, a George Cukor, meg tudod, na hogy is hívják, az a Béla Lugosi, vagy ki. Na azok magyarok. Hát nem megmondtam? Világszerte mindenütt vannak magyarok, ráadásul nem is akármilyenek!

Ilyenkor csak egy dolgot felejt el a kedves honfitárs - azt, hogy miért hagyták el ezek a nem is akármilyen magyarok a Kárpát-medencét. Tán nem volt valami okuk rá? Lehetünk büszkék, hogy Pál Adrienn, akárcsak számtalan magyar gyökerekkel bíró ember, a világot járva sikereket ér el, no de arról miért nem szól a fáma, hogy a siker nem tud e fenyvesekkel vadregényes táj területén megtörténni? Erről a magyar bőszen hallgat.

Az MMKA összeomlófélben van, a magyar filmgyártás megszűnt, egyelőre Mikszáth-, Munkácsy- és Toldi-filmekről rebbentek fel holmi hírek, és ennyi. És akkor van egy cannes-i díjazottunk, mi meg szépen hátat fordítunk neki. Cannes-i elismerés? Ugyan kérlek. Az smafu. 

Azt még csak lenyeljük valahogy, hogy válság idején a művészet az első, ahonnan pénzt kell megvonni, hiszen ez az a terület, amelynek a teljes hiánya nem okoz éhínséget, járványokat vagy munkanélküliséget. Persze nem reménytelen a helyzet: dramaturgként például van esély 2010-ben is a szakmai sikerre. Csak nem szabad szem elől téveszteni a megfelelő húsosfazekat. Ám aki rossz fazék körül legyeskedik, jól megnézheti magát. És lássuk be: ahol kultúra nincs, ott semmi nincs. Csak a szégyenfolt marad, amin már kínunkban sem nagyon tudunk nevetni. 

Ui. A Laternának sem volt még alkalma megnézni Kocsis Ágnes legújabb alkotását, de távol álljon tőlünk, hogy kétségbe vonjuk cannes-i kollégáink ítéletét. Amint lesz alkalom megtekinteni a filmet, megcáfoljuk/aláhúzzuk a fentieket.