A mátészalkai származású Bernard Schwartz 1925-ben, New Yorkban látta meg a napvilágot. Szülei, Emanuel és Helen Schwartz Magyarországot valószínűsíthetően zsidó származásuk miatt hagyták maguk mögött, hogy az Újvilág nagy almájában telepedjenek le.  Bernard Bronxban nőtt fel, gyermekkora viszontagságokkal volt teli. Szülei folyamatosan marták egymást, ráadásul nagyon szegény körülmények között voltak kénytelenek két fiukat nevelni. Amikor a gazdasági válság beütött, meghozták a szörnyű döntést, és egy rövid időre árvaházba adták a két fiút. 

Eddig tart a bronxi mese. Bernard végül katonának áll, majd színészi képességeire ráébredve tagja lesz a zsidó színháznak. A társulattal sokat turnéznak, és nemsokára fel is fedezik az ifjú Bernardot, jóllehet első szerepe csupán egy névtelen dzsigoló a színészóriás, Burt Lancester mellett. De Bernard karrierje innentől kezdve fokozatosan ível felfelé, s meg sem áll egészen a Marilyn Monroe-ig és a világhírnévig.

Ismeri a Bernard Schwartzot? – tehetnénk fel az adekvát kérdést e rövid életút felvázolása után. Ki a fene az a Bernard Schwartz? Nos, nem másról van szó, mint nemzeti büszkeségünkről, Tony Curtisról, aki ugyan Amerikában élt és nevelkedett, tavaly a budapesti könyvhéten illő módon a magyart vallotta anyanyelvének. Hogy mennyire magyar Tony Curtis? Valószínűleg épp annyira, mint Adrien Brody, Uri Geller, vagy ne adj’ isten Jézus Krisztus. Persze nagy viták alakulnak az önkormányzati választások okán a hovatartozás kérdéséről, azaz arról, hogy ha valaki magyarnak vallja magát, attól magyar lesz-e automatikusan. A kérdést fordítva is feltehetjük: ha valaki magyar származású, de soha nem élt Magyarországon, akkor ő mennyire magyar? Avagy milyen fokozatai léteznek a magyarságnak?

De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy mi, magyarok, kit vészek hányának, vagyunk annyira apró nemzet, hogy mindenütt a világban azt keressük, kiben mennyi magyar vér van. Ez nem baj. Csupán nemzeti jellegzetesség, különleges honi termék, mint az unikum. A Minden lében két kanál Wilde-ja Curtis egyik leghíresebb szerepe, a „minden lében egy magyar” pedig magyar hitvallás. Tony Curtisben viszont nem egy nemzeti büszkeséget vesztettünk el, hanem egy színészlegendát – és innentől kezdve tulajdonképpen mindegy a származás, hiszen a film elvileg univerzális médium, a globalizáció pedig épp a határokat mossa. Persze lehetünk büszkék, miért is ne? De a bronxi mese akkor is bronxi marad.