Ma reggel levették a Nemzeti Galéria oszlopairól a „Kovásznai”-molinót. Az öntörvényű és sokoldalú alkotó életmű-kiállítását tegnapig lehetett látogatni. Aki lemaradt volna, annak még mindig rendelkezésére áll Iványi-Bitter Brigitta kötete, és persze az alábbi összefoglaló, kedvcsináló írásunk.

Kovásznai írt, festett, animációs filmeket rendezett – munkássága és a magyar animációs film megújulása között közvetlen a kapcsolat. Emiatt is elgondolkoztató, hogy életművéről mindeddig miért nem jelent meg elemző tanulmány. Iványi-Bitter Brigitta pótolta az elmaradást – a hatvanas, hetvenes évek magyar képzőművészetének kiemelkedő alakját végre professzionális, tudományos igényű keretben helyezi el.

A lényeg: a tegnap zárt tárlathoz egy igényes, komplex, mély merítésű és újszerűen szerkesztett katalógus is megjelent a Vince Kiadó gondozásában, Hegyi Lóránd előszavával. A kiállítással és a kötettel hozzáférhetővé váltak a Filmarchívum polcain eddig porosodó filmek, az idők során pajtákba és garázsokba rejtett festmények és az eleddig a fiókban megbúvó szépirodalmi szövegek egy része is előkerült. 

 Gyurka, azaz Kovásznai pályájának szabályos íve 1953-ban tört meg: diáktársaival ekkor adták elő Az emberke tragédiája című pamfletet, ami felért a Főiskola és tanárai, többek között a rektor nyilvános kifigurázásával. 1954-ben Kovásznai elhagyta a Főiskola biztonságot jelentő falait, és bányákban vállalt munkát csillésként. Komlón, Dorogon és Tokodaltárón testközelből szerzett tapasztalatokat a proletariátus létről, itt gyűjtött élményeiből készültek szokatlan bányászképei. Komolyan elkezdte foglalkoztatni a marxizmus, ennek hatására készített drámáit és festményeit A Fény öröme című filmjében használta fel. Később gyári munkásnak állt, majd Bernáth Aurél segítségével visszavették a Főiskolára. Ám még ugyanabban az évben kirúgták. De a művészet iránti elkötelezettsége mit sem halványult: „1956 végén bevezették a hús- és kenyérjegyet, nem volt mit enni, egyszer csak jött a hír, hogy Rákosrendezőn áll egy vonat tele élelmiszerrel, na, erre a környék összes lakója odasereglett […]. Gyuri is elment a házbeliekkel. Jött is vissza az egész ház […] libával, kenyérrel. Kérdezte anyánk Gyurkát, hát fiam, te mit szereztél, mit fogunk enni? Mire Gyuri elővett egy egyliteres tintásüveget, hogy ő csak azt hozta. Mert neki erre volt szüksége.” – idézi fel emlékeit Kovásznairól féltestvére.

A hatvanas évek során számtalan avantgárd eseménynek adott otthont saját lakásán, tagja volt a NO 1 csoportnak, összeismerkedett a demokratikus ellenzék tagjaival, és meghatározó volt Korniss Dezsővel való barátsága is – a két kiemelkedő személyiség együttműködése végső soron a magyar animációs film megújulását jelentette. Kovásznai Korniss és a Szentendrei Iskola hatására kezdett érdeklődni az intellektuális, avantgárd, sajátosan közép-európai esztétika iránt.

A hatvanas évek filmes légköre a képzőművészet egyéb ágaihoz képest igen friss szellemiségű volt. Ebben a megújult mozgóképes atmoszférában Kovásznai az avantgárd irányt követve ötvözte a kollázs technikáját különböző lendületes és kifejező megoldásokkal, valamint kortársi hangfelvételekkel. 1963-ban a Pannónia Rajzfilmstúdióban állt munkába – ekkor már valódi sikerek érték, több nemzetközi díjjal ismerték el munkásságát. Monológ című alkotásával nagy közönségsikerre tett szert, jóllehet a filmet csak nagyon rövid ideig játszották a mozik, igen hamar tiltólistára került. Az ő nevéhez fűződik a stúdió egyetlen betiltott filmje, a Gitáros fiú a régi Képtárban című munka is. 

Kovásznai számos munkájában feltűnnek a város terei, a presszók, a bárok vagy a Duna-hidak – a fővároshoz egész életében ragaszkodott. Kovásznai Budapestje a hatvanas, hetvenes évek modernizációjának közege volt. „Az a Budapest, […] azok a beszélgetések, és különösen az a szarkasztikus, ironikus, kreatív légkör, amit Kovásznai György némiképp különc személyiségével, életstílusával, megjelenésével, intelligenciájával és humorával megszemélyesített – az nem létezik már.” – írja Hegyi Lóránd a könyv előszavában. Kovásznai egy olyan Budapest megjelenítője volt, melynek levegője ellentmondásoktól volt terhes, művészeti és szellemi élete azonban mozgalmas és eleven volt minden kultúrpolitikai harc ellenére. Ezt a Budapestet Kovásznai animációs filmekkel, festményekkel, irodalmi kísérletekkel, esztétikai fejtegetésekkel és kritikus kommentárokkal tette még színesebbé.

Kovásznai életműve nehezen besorolható. Míg önmagára elsősorban festőként tekintett, egy róla írt titkos jelentésben „veszedelmes irodalmi huligánnak” titulálták. Művészetétől nem állt távol a szabad kísérletezés, ami miatt munkássága szabálytalan, rendszertelen – szabadlelkű, mint ő maga. „Baloldali volt egy olyan rendszerben, amely megcsúfolta és elferdítette a baloldaliságot, és üldözte a kulturális baloldal utolsó szellemi maradékát” – írja róla Kürti Emese. Újraértelmezte az avantgárd festészeti hagyományt, megelőlegezte a posztmodern radikalizmusát és eklektikáját, valamint hozzájárult a magyar animációs film megújulásához. Ám mindeközben nem tudott mit kezdeni a korral, melybe beleszületett, és a kor sem tudta elhelyezni önnön keretei között a különc, nonkonformista művészt. 27 évvel halála után a monográfiával és a kiállítással végre megkezdődött az érdemi munka, melynek célja a méltó feldolgozás után kiáltó Kovásznai-életmű rekonstrukciója.

A könyv adatai: Iványi-Bitter Brigitta: Kovásznai, Vince Kiadó, Budapest, 2010.
Itt veheted meg (most 15% kedvezménnyel!).

Igor Lazin Kovásznai-filmjét pedig itt tekintheted meg.

(A képek forrása: http://www.kovasznaigyorgy.hu/kepek/)