Végre eljött a naptári tavasz, aminek láthatóan az időjárás sem akar nagyon ellenállni. A jó időt most két filmes folyóirat koronázza meg.
A márciusi Filmvilág kínálata elég vegyes: helyet kaptak benne női rendezők, erotikus képzetek és a fapados magyar Filmszemle is. Utóbbi kapcsán a szerzők boncolgatják a Tarr Béla keze alatt elkészült Magyarország 2011-et, Cserhalmi Sára nagyjátékfilmes debütálását, a Drága besúgott barátaimat, de megemlékeznek Garas Dezsőről is, valamint Szabó Istvánnal is beszélgettek legújabb művéről, Az ajtóról.
Apropó Cserhalmi Sára: a női rendezők fontos helyet foglalnak el a legújabb Filmvilágban. Ennek fő oka, hogy a "képzőművészetben vagy az irodalomban a női alkotók száma nem annyira kétségbeejtően alacsony, mint a filmszakmában. [...] A vezető beosztású nők aránya a fejlett nyugati társadalmak gazdaságában átlagosan mindössze 5 és 20 százalék között ingadozik. A film nagyipar, ezért csekély a női rendezők száma, itt is a gazdaságban megfigyelhető alacsony részvételi arány érvényesül."
A feminista vonal után az erotika vizeire evezhetünk, majd az Utodók rendezője, Alexander Payne munkássága kerül górcső alá. Később folytatódik a mesefilmterápia, és két új televíziós szériáról, a Társas/Játékról és az Átokról is szó lesz. Végezetül a Berlinalén is bemutatott Rém hangosan és irtó közel című filmről és az adaptáció alapjául szolgáló, azonos című könyvről olvashatunk, zárszóképp pedig természetesen nem maradhat el az Oscar sem: A némafilmesről Huber Zoltán írt kritikát.
A március egy másik filmes folyóirattal is megörvendezteti a film iránt érdeklődőket: megjelent a Prizma hetedik száma, melynek középpontjában a trash filmek állnak. Hogy mi a trash? Magyarázatul álljon itt egy idézet a lap weboldaláról:
„Senki sem szereti az olyan filmeket, mint a Teenagers from Outer Space vagy a Wrestling Women vs. the Aztec Mummy, leszámítva azon agyalágyultakat, akik elég épelméjűek ahhoz, hogy felfogják: a Jó Ízlés fogalmát egyedül azért ötölte ki néhány nagyokos, hogy megakadályozza az értelmezhetőségen túlnyúló igénytelenség élvezetét… Akik a fenti filmek helyett inkább az Életünk legszebb éveire vagy a David és Lisára szavaznak, lehúzhatják magukat. Van nekünk saját jó ízlésünk […] az ízlés mindenekelőtt talán ízléstelenség, azaz mások ízlésétől való zsigeri undorodás. Nem véletlen, hogy amikor az ízlés igazolásra szorul, akkor negatívan, más ízlések elutasításán keresztül határozzák meg.”