Deák Krisztina Aglaja című filmjével zárult a 43. Magyar Filmszemle. A film 2009-től 42 nap alatt négy helyszínen forgott: Budapesten, Bécsben, Konstancában és Berlinben, az utómunka egy része pedig Lengyelországban. Az Aglaja azon kevesek körét tágítja, melyeket a néhai MMKA és a tavaly alakult NKA is támogatott, ami nem csoda, hiszen ízig-vérig nemzetközi, kelet-közép-európai koprodukcióról van szó.

A premier előtti zsizsegés és feszültség mindig sokat sejtet, ez esetben ha az ember az Uránia környékén mászkált, az “ott kell lenni, meg kell élni” érzése beszippantotta a vetítésre. Bár Tarr Béla a Szemle összes nagyjátékfilmjét külön felkonferálta, ezt a beszédét szeretet és személyesség hatotta át – a rendezőnő korábban osztálytársa volt a Színház- és Filmművészeti, akkori Főiskolán.

Deák Krisztina alkotása egy hatéves kislány szemszögéből mesél: Aglaja a születése előtti nyolc hónapban, az anyja hasában volt csupán valaki, amint az terhesen fejjel lefelé lógott a cirkuszi trapézon. Attól fogva, hogy megszületett, a szülők sikereinek és bukásainak árnyékában él. A kislány Ceaușescu által kiutasított artista szülők mellett, cirkuszi környezetben szocializálódik, értékrendje ennek megfelelően alakul: az életveszély és a testi fogyatékosságok mint kiváltságok jelennek meg az ő világában. Mindennapjait szuverén vallásosság hatja át, ami a gyerekek sajátja, fogódzókat és rendszert teremtve esetlegesnek tűnő életében. Anyja esetleges balesete és a lehetséges elhagyatottság egyfolytában ott lebeg a feje fölött, egy olyan világban él, melyben ő nem elég torz és nem elég vakmerő ahhoz, hogy lehessen belőle valaki,. A film ezt a kettősséget a kislány szubjektívján keresztül járja körül. A mutatványosok, köztük a hajánál fogva fellógatott, körbe-körbe repkedő anyja, és különösen a plafonon fejjel lefelé sétáló flygirl iránti rajongását ez a soha be nem teljesülő vágy élteti.

Ebben a világban az életveszélyes sérülések, halálesetek, vérző emberek és állatok együttélése adott, a civilizációs kereteket, mint a gyerekek oktatását vagy az erkölcsiséget, nélkülözik. Ebből adódhat a kislány vallásossága – Istent valamilyen oknál fogva egy gödörbe képzeli, azon át beszélget vele gyermeki közvetlenséggel és fogalmazza meg konkrét kéréseit, melyek többnyire nem is rá, hanem szüleire vonatkoznak. A kislány figyelme folyton a szülőkön, különösen édesanyján van – visszatérő motívum a leselkedő gyermeki tekintet, amely összeforrasztja az egyébként széteső családot és a filmes narratívát is. Ebben a babonás, zárt univerzumban a flygirl által adományozott féldrágakő biztonságérzetet ad, ha bevesszük a szánkba, illetve, hogy anyának nem szabad sírnia, különben gyengébb lesz a haja és lezuhan.

Aglaját mind a szülők, mind a Jóisten magára hagyta egy osztrák bentlakásos iskolában, ahova a neve, Aglaja Sofia Loren juttatta. A cirkuszban ülő nézők körében Sofia Loren valójában egy gyámügyi ellenőr, aki az európai normáknak megfelelően elveszi a lányt a szüleitől és a cirkusztól, hogy iskolába járhasson.

Hét év telik el, a gyermeki percepciótól elszakadva, egyszer csak élettörténetek, sorsok rajzolódnak ki, érezhetően íve kerekedik a filmnek. Egy félig felnőtt nő dilemmája és választása – a családi hagyományt folytatva éli cirkuszi életét, maga válik az acélhajú nővé, vagy, ami ennél sokkal nehezebb, elszakad és új életet kezd – univerzális problémát vet fel, elemeli a filmet az egyes ember történetétől.

A film egyik csúcspontja, mikor az anya, mint acélhajú nő egy konstancai kikötőben, egy darura fellógatva félúton elakad – a hajánál fogva felkötött nő nyálcsorgató képe gyönyörű és teljesen abszurd!

Mély és különleges film ez: egy kevés van benne a Bibliothèque Pascal mítosz-teremtéséből és Mona frizurájából, de történetmesélésében, képi világában következetesebb és egységesebb marad. A cirkuszi világ ábrázolása egyszerre zajlik érzéki (látvány, hang, dinamika) és narratológiai szinten. Szép ívet jár be ez a mese, amint minden addigi részletével és eszközével drámává formálódik, majd egy magyar filmmé, ami hozott valami újat és jót a többi közé.

Szerző: Vághy Anna