Margó egy gyorsétterem olajgőzös konyhájában egyeztet telefonon. Valami gond van a gyerekkel, de ő nem ér rá. Margó egyedülálló anya, tetoválással és szétlyuggatott fülcimpával. Alma is egyedülálló anya, de ő nem az a vagány típus: feje búbjáig beöltözve fújja a ritmust a gyorskorcsolyázóknak, miközben fél szemmel a lányát figyeli. Valami gond van a gyerekkel, de ő nem ér rá.

Félreértés ne essék, az Utolér nem a rossz anyák drámája, hanem egy műfaji film, annak is a keményebb fajtájából: Dyga Zsombor rendező és Lovas Balázs forgatókönyvíró ezúttal egy izgalmas thrillerrel rukkoltak elő. Az „izgalmas” és a „thriller” szavak ritkán állnak össze jelzős szerkezetté a magyar filmről szóló diskurzusban, az Utolér - jóllehet, nem hibátlan alkotás - már csak emiatt is figyelmet érdemel.

A felütés azonnal belecsap a lecsóba: Margó fia eltűnt, Alma lányához pedig csöppet sem megnyugtató módon egy titokzatos idegen próbál közel férkőzni, majd belép a képbe az idegileg meglehetősen labilis mentőorvos, Péter. A kétségbeesett Margó eltűnt fia nyomába ered, Alma rejtélyes jelzéseket kap az ismeretlentől, Péter pedig a késelés áldozatában egy elfeledett arcot vél felismerni. A három embert összekötő kapocs lépésről-lépésre tárul fel a néző előtt. 

Nehéz úgy írni egy thrillerről, hogy ne spoilerezze el az ember az egészet, most mégis megpróbálom olyan finoman adagolni az információkat, ahogy azt Dyga és Lovas teszik. Legfőbb erényük ugyanis, hogy nem kötnek mindent egyből a néző orrára, ehelyett a mozaikot szépen lassan rakják össze, hogy a cserépdarabkákból még a fináléra is maradjon. Az Utolér érdeme elsősorban tehát forgatókönyvében keresendő: viszonylag későn, nagyjából a harmincadik percben kezd tisztulni, hogy a három cselekményszálnak mi köze van egymáshoz, de a teljes kép csak a zárlat ismeretében áll össze, a végszóig pedig több ízben átértelmeződik a befogadóban a képlet. Az új információk fényében úgy radírozzuk ki lehetséges megoldásainkat, mint egy-egy elrontott szót a keresztrejtvényben.

A párhuzamosan futó szálak töredékei ezúttal nem különböző helyszínekre, hanem három idősíkra robbantják szét a történetet. Ez a megoldás ugyan nem egyedülálló a filmtörténetben, de mindenesetre ritkább és érdekesebb, mint a lokális széttagolás – ezt, valamint a drámai vonal erőteljes hangsúlyozását leszámítva az Utolér nem tartogat szokatlan megoldásokat a tarsolyában. Ám mivel a jó műfaji filmre úgy éhezik a magyar moziközönség, mint egy falat kenyérre, ezért most nem az eredeti után kell kutakodni, hanem inkább az után, hogy mennyiben felel meg az eredmény a thriller követelményeinek.

Vérbeli műfajfilmről lévén szó nehéz a rendezői intenciót megragadni, de természetesen választásaiban Dyga Zsombor felel a filmért. A színészválogatás például majdnem kifogástalan: Bartsch Kata (Alma) szemében van valami a pszichopaták tekintetéből, ő tökéletesen hozza a gyermeke halálát megbosszuló anyát. Ónodi Eszter (Margó) profi, mint mindig, ám a nem makulátlan múltú anya szerepére lehetett volna kevésbé babaarcú színésznőt választani. Andrew Hefler (Péter) üdítő a magyar szemnek, hiszen végre nem a sokat használt színészarcokból válogatott a rendező. Játéka azonban meglehetősen egysíkú: a bosszúra szomjazó, ám ahhoz nem elég tökös apa figurája kizárólag a sírás és a (hol visszafojtott, hol kitörő) dühöngés között skálázik. A főbb alakok mellett a gyerekszereplő is említést érdemel: a morcos kiskamasz Lulit játszó Daniel Tugwell mintha egyenesen egy skandináv filmből keveredett volna a forgatásra.  A színészi játékot összességében a visszafogottság jellemzi, ám a hősök olykor elragadtatják magukat, így bizonyos jelenetek vesztenek értékükből, hiszen a fojtogató némaság sokszor nagyobbat üt, mint holmi fülsüketítő üvöltözés. Az operatőri munka többnyire alázatosan szolgálja a műfajt, Marosi Gábor szokatlan megoldásai csak pár jelenetben, egy-egy izgalmas kameramozgásban érhetők tetten. Czakó Judit feszes vágását pedig a Szemlén a szakma Arany Olló díjjal ismerte el.

Profi, de nem kiemelkedő színészi alakítások, nézhető, de nem lélegzetelállító operatőri kompozíciók, a lendületes sztorinak megfelelő dinamikus montázs - a fogyaszthatóság érdekében tett megoldások épp úgy kizárják a bravúrt, ahogy az angol eredeti hang a honi befogadás olajozottságát. Dyga filmje nem remekmű, de nem is akar az lenni. Az Utolér egy fordulatos bosszúmozi egymásba fonódó sorsdrámákról, megbocsáthatatlan bűnökről, nem elég mélyre ásott titkok felszínre bukkanásáról és a továbblépés lehetőségéről vagy lehetetlenségéről. Az elejétől a végéig fenntartja a figyelmet, a különálló szálak különálló végkifejlete egy csúcsjelenetben kulminálódva egy csapásra betömi a még itt-ott éktelenkedő lukakat, ám mintha az alkotók félbehagyták volna a filmet - egy méltó zárlatra már nem futotta. Ennek ellenére Dyga új rendezése azt bizonyítja, hogy az itthon uralkodó viharvert körülmények közepette is lehet jó thrillert csinálni. Épp ideje volt. 

Ha a Szemlén lemaradtál a filmről, szombat este 9-kor pótolhatod a Diákzsűri díjátadója előtt az Odeon Lloydban (részletek itt).