Kabarcz Zsófi és Boros Panna Varázslatos gladiátorok címen dokumentumfilmet készítettek a Baltazár Színházról és a társulat tagjainak életéről. A filmet a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon is bemutatták, ahol Kabarcz Zsófi, a rendező arról is mesél, hogyan küzdött meg a saját előítéleteivel.

Az értelmi fogyatékosok és a fogyatékosok általában az előadóművészet terén maximum a filmekig jutnak, de ott is többnyire magukat alakítják. A színház jobbára ismeretlen terep számukra, hiszen az élő előadások az egészséges színészek számára is kihívást jelentenek – hittem ezt eddig. A Budapesten 12 éve működő Baltazár Színházban ehhez képest kizárólag értelmileg akadályozottakból vagy értelmi fogyatékosokból álló társulat visz színpadra darabokat. Nekik ez a szakmájuk és az esélyük a beilleszkedésre, a normális életre. A Baltazár Színházat Elek Dóra alapította belga mintára, a kezdeményezés itthon egyedülálló. A kezdetben önerőből működő színháznak mára kialakult egy állandó közönsége, az előadások teltházasak.  

Laterna Hungarica: Kihívás volt számodra sérültekkel forgatni?

Kabarcz Zsófi: Igen, de szerintem először minden embernek kihívás fogyatékosokkal kapcsolatot teremteni. Korábban akármikor láttam az utcán egy fogyatékkal élőt, mindig problémát jelentett, hogyan viszonyuljak hozzá, és ez a projekt nekem is nagyon sokat segített. A film célja emellett az is, hogy másoknak is segítsen. Nekem például tök jó érzés volt Annával kézen fogva sétálni az utcán, vagy az, hogy egy idő után nem féltem feltenni kérdéseket nekik. Eljutottam arra a szintre, hogy Fecóéktól meg mertem kérdezni, tudják-e, hogy ők fogyatékosok. Egy ilyen kérdést előzmények nélkül nem tesz fel az ember. És érdekes, hogy mivel ők maguk annyira szerető emberek, ezeket a gátakat ők oldják fel. Szakmai szempontból pedig az volt a kihívás, hogy maga a filmre vitel ne legyen túlesztétizált. De az is fontos volt, hogy a nézőben ne keltsen rossz érzést a látványuk. 

LH: Ahogy mondtad is, a film célja a figyelemfelkeltés. Nem gondolod, hogy ilyen formában, dokumentumfilmként kevesebb emberhez jut el, mintha mondjuk játékfilmet készítettél volna a témából?

KZs: Biztos vagyok benne, hogy több nézőhöz jutna el a téma egy játékfilmen keresztül. Egész egyszerűen azért készítettem dokumentumfilmet, mert nincs játékfilmes tapasztalatom. Valószínűleg először akkor is egy dokumentumfilmet készítek róluk, ha tudom, hogy később játékfilm lesz belőle, mert ehhez a témához nem lehet előzetes kutatás nélkül hozzányúlni. 

LH: Azon túl, hogy a Varázslatos gladiátorok eljut a nézőkhöz, részt vesz a film a fogyatékosügyi lobbiban?

KZs: A film nem, de engem egyre több civil témájú rendezvényre hívnak. Nagyon sok társadalmi célú filmet készítünk nagyjából ugyanezzel a csapattal. A filmmel én személyesen egyébként sem lobbizhatok, mert a jogok az HBO-nál vannak, akik viszont sok helyre nevezik és eljuttatják. Ez volt az első a magyar gyártású dokumentumfilmjeik sorában, ahol a társadalmi szerepvállalás ekkora szerepet kapott, és tudtommal az HBO a későbbiekben több ilyen projekttel rukkol majd elő.  

LH: Ha jól tudom, a film ötlete már korábban felmerült benned. Hogyan figyeltél fel a témára?

KZs: Boros Pannának, cég- és alkotótársamnak volt a szívügye, hogy a Baltazár Színházról forgassunk, de én is ismertem korábbról a társulatot, így nagyon nagy kedvvel kezdtünk a közös munkába. Panna már az HBO előtt pályázott a film ötletével magyar állami forrásokra, de nem járt sikerrel. Szerencsére végül az HBO-val megvalósult.

LH: Mit gondolsz, ma kapnátok állami támogatást? Kifizetődőbb lett ma a fogyatékos témáról filmet készíteni?

KZs: Ez politikai kérdés, és nem tudom sajnos, hogy ma a politikában mennyire központi téma a fogyatékosság. Jelenleg a civil szférában dolgozom, és lehet, hogy emiatt, de úgy látom, hogy egyre többen kíváncsiak a fogyatékkal élők problémáira. Ez kedvez az ilyen témájú filmeknek és eseményeknek. 

LH: Hogy talált meg a felkérés?

KZs: Az HBO-nak az akkori, magyar dokumentumfilmekért felelős executive producerével készítettem korábban egy filmet. Amikor elindult a hazai gyártás, megkeresett többek között engem is, hogy írjunk a csapatommal szinopszist az HBO első magyar dokumentumfilmjére. A pályázatot végül nem mi nyertünk meg, de Pannával több témát is vittünk nekik azzal a céllal, hátha valamelyik felkelti az érdeklődésüket. Pannának régi terve volt, hogy a Baltazár Színházról készítsünk dokumentumfilmet, és szerencsére ez volt az a téma, ami megtetszett nekik is. 

LH: Mennyire kaptál szabad kezet?

KZs: Ahhoz képest, hogy ez egy kereskedelmi televíziótársaság, nagyon. Kevés változtatást kértek, és úgy gondolom, minden megjegyzésük építőleg hatott a filmre. Készíthettünk volna egy rendezői változatot is, de olyan minimális volt az eltérés a saját és a műsorra került verzió között, hogy nem láttuk értelmét. A kulcsjelenetekbe nem is szóltak bele, inkább csak apróságokat kértek, ami az érthetőséget segítette, mert ami elmegy egy művészeti filmfesztiválon, az lehet, hogy nem érthető az HBO közönsége számára. 

LH: A Varázslatos gladiátorok első nagy sikere az idei Magyar Filmszemlén volt, ahol megkaptad a rendezői díjat. Hogy látod, az azóta eltelt idő alatt változott a film megítélése?

KZs: A hozzám beérkező visszajelzések alapján továbbra is szeretik a filmet. Általában azt értékeli benne a közönség, hogy beleláthat a társulati tagok életébe, lelkébe. És örülök, hogy jönnek visszajelzések gyógypedagógusoktól és más, fogyatékkal élőkkel foglalkozóktól is. Az, hogy csak az HBO-n adják a filmet, egyfelől jót tesz neki, mert nem kell a forgalmazáskor amúgy gyakran felmerülő anyagi problémákkal megküzdeni, másrészt viszont ez a közönség is behatárolt. De az biztos, hogy sok olyan ember hallott róla, aki nem tudna a filmről, ha nem nyer a Szemlén.

LH: Benned mi változott a premier óta?

KZs: Nagyon szerettem ezt a filmet csinálni. A Filmszemlés díjnak egyedül azért örülök, mert ha egyszer végre rendeződik majd a hazai filmfinanszírozás, akkor valószínűleg így könnyebb lesz támogatáshoz jutni hasonló filmek gyártásához. 

LH: Mi a következő filmterved?

KZs: Olyan filmek járnak most a fejemben, amelyek emberi kapcsolatokról szólnak, ezek előkészítései lennének egy nagyjátékfilmnek. Hasonló típusú családokkal szeretnék forgatni egy-egy téma mentén, különböző társadalmi csoportokban kommentár nélkül. Ezzel is a sztereotípiákat szeretném ledönteni. Engem mindig is ez érdekelt a filmezésben. 

LH: Ha már a sztereotípiák ledöntésénél tartunk, a Varázslatos gladiátorokban Anna édesapja őszintén elmeséli, hogy amikor megtudták, hogy a lányuk sérült, a kórházból hazafelé megfordult a fejében, hogy a kocsik közé engedi a babakocsit. Talán ez volt a legváratlanabb mondat a filmben.

KZs: Akiknek van sérült gyerekük, vagy valakinek a családban, sokkal könnyebben állnak a témához, könnyebben beszélnek róla. Az említett mondatot külön egyeztettük az apukával, mert lehet, hogy a forgatáson elmesélte, de fontos volt, hogy vállalja-e ezt a történetet a a vásznon is. És könnyen vállalta, hiszen Anna az egyik legfontosabb dolog az életében. Azokban a szülőkben, akik nem érintettek, ellenérzést válthat ki, hogy megfordult ilyesmi a fejében. Ez nekik is egy üzenet, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe, és ez az átsuhanó gondolat természetes, hiszen egy ember élete ettől a helyzettől teljesen megváltozik. De aki ebben él, tudja, hogy lehet vele élni, boldogan is.

Szerző: Krajcsó Linda