HTML

laterna hungarica

Hírek és vélemények a magyar film világából.

Facebook

Címkék

1956 (1) 3d (1) adrienn (6) aglaja (1) almasi (1) alternative (1) anilogue (1) animacio (17) áron (1) art (1) bela (2) béla (1) bemutato (3) berlinale (4) beszelgetes (2) bodzsar (2) borsod (1) budapest (2) buli (2) cannes (6) cigany (2) csaszi (1) csicska (2) csinibaba (1) csukas (1) curtis (1) diafilm (1) dokumentumfilm (11) dvd (2) előadás (1) elozetes (19) epiteszet (2) erdely (1) erdo (1) ferenc (1) fesztival (33) film (1) filmklub (10) filmnapok (3) filmszemle (30) filmvilag (10) fliegauf (2) folyoirat (19) foto (1) friss (26) gothar (3) gyorgy (2) hajdu (3) haumann (1) hersko (2) horror (1) imre (1) indavideo (1) interjú (10) istvan (2) jancso (2) jarmusch (2) jatek (1) jegyzet (8) jeles (1) juci (1) karoly (1) karpati (1) kiallitas (5) kid (2) kolorado (2) komlos (1) konyv (2) kornel (1) kovasznai (1) kritika (18) latinovits (1) lovas (1) magyarhangya (1) makk (1) mari (1) mark (1) matine (7) mátyássy (1) mediawave (4) miklauzic (3) miklos (1) molnar (1) mor (1) mozi (3) mozinet (2) mufaji (1) mundruczo (3) odeon (1) operatőr (1) pal (6) palfi (1) palyazat (1) peter (2) pilot (1) pinkwater (1) piroska (1) porno (1) portre (14) prizma (5) reklam (1) reszlet (1) retrospektiv (1) rofusz (1) rövidfilm (37) sci fi (1) sinkovits (1) sorozat (4) sorsod (1) szabo (2) szarajevo (3) szelid (1) tancfilm (1) tarr (7) teremtes (1) titanic (1) tony (1) torocsik (1) tv (3) utoler (2) uvegtigris (1) verzio (4) vespa (2) visszatekintes (3) web (3) womb (2) zene (2) Címkefelhő

Friss topikok

Visszatekintés: Magyar film 2000-2010

2010.12.01. 13:26 Laterna

A filmszakmában a drasztikus változások éve az idei. Grünwalsky ment, Kőrösi jött, elzárta a csapokat, és kisvártatva azt kezdték susogni, hogy a Szemle is elmarad, majd bemutatók bizonytalanodtak el, végül pedig született egy kényszerű deklaráció  a magyar filmművészet védelmében. Ám mi most ennek ellenére, vagy épp emiatt, mégsem a jövőbe, hanem inkább a múltba révednénk egy post erejéig.


A kétezres évek első évtizede lassan véget ér, visszatekintve pedig bizonyos markáns trendek és irányok körvonalazódnak. Sok minden történt: műfaji próbálkozások, remake-hullám, mágikus realizmus, kamaradrámák, kosztümös filmek dögivel. S bár őszintén féltjük a magyar filmet (nemcsak mostani ellehetetlenítése, hanem a hatalmas szakadék miatt is,  amely az utóbbi években keletkezett a közönség és a szakma között), elnézve  a tízes  éveket, a felejtés jótékony fátyla mögül meghatározó és fontos filmek sejlenek fel, melyek, mint pelyva között a búza, bizonyítanak, és felcsillantják a reményt, hogy érdemes lesz majd jegyet váltani a magyar premierekre - ha lesz még ilyen.

A bűnös város

Két éve A nyomozó szemlés bemutatóján állva tapsolt a közönség. Nem csoda: régóta vártunk erre a filmre. Mesterien vegyíti a krimit a thrillerrel, miközben az egészet nyakon önti egy jó adag fanyar humorral. Gigor Attila első filmje telitalálat. A sötétebb vonallal mások is próbálkoztak: készült két sci-fi (1, Adás), két thriller (Kontroll, Másnap) és a krimi műfajában is forogtak filmek A nyomozón kívül (Hukkle, Kaméleon). A műfajba sorolás, mint szinte mindig, nehézkes, és elnagyolt képet ad, hiszen a Hukkle nem egyszerű krimi, a Kontroll pedig nem egyszerű thriller. Többnyire kevert műfajokkal van dolgunk, amelyek teljesítették válallásukat. Érdekes, hogy ennek ellenére ezekből tíz év alatt alig készült pár darab, jóllehet olybá tűnik, mintha ez az irány követhető volna Magyarországon. Ennek egyik oka többek között a műfaji filmek degradált státusza  lehet (Janisch Attila thriller-kurzusát az SZFE-n például csípőből elkaszálták). De éledezik a szakma, a Prizma, majd a Metropolis is foglalkozott a magyar zsánerfilmekkel, s ezek, illetve a fenti filmek sikere miatt reméljük, a következő évtizedben több ilyen alkotás születik majd.

Amerre nézek, vígjáték terem

A magyar film vígjátékokban és drámákban "erős", vagyis ezekből készül a legtöbb. Ezt sokan azzal magyarázzák, hogy kevés pénz jut a szakmának. Ami minden bizonnyal igaz, ám a fentebb említett sötétebb irány nem feltétlenül visz el több pénzt, mint egy komédia, hiszen alapvetően a forgatókönyvön múlik minden, nem (vagy nem kizárólag) a díszleteken, a jelmezeken vagy a kulisszán. A "blődlik" tárházából igényességével és finomabb humorával kiemelkedett a hollywoodi mintára forgott Csak szex és más semmi, ami ugyan jóval erőtlenebb volt, mint amerikai elődjei, de honi alkotás lévén ezt megbocsátottuk neki. Az Állítsátok meg Terézanyut! is a Csak szex... vonalán halad: gyengécske hollywoodi utánzat - kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk. Ez a két alkotás a felvizezett magyar komédiák sorában mondhatni remekműnek számít. A Szőke kóla, a Tibor vagyok, de hódítani akarok, vagy az S.O.S Szerelem mellett üdítő élvezetet nyújtanak, de ennél még sokkal jobb lehet.

Lásd nem koppintani akaró társaikat: például az Üvegtigris-sorozatot, a sajnos kevéssé méltatott Boldog születésnapot! című filmet, vagy a tízes évek másik nagy vállalását, a Valami Amerikát: ritka, hogy egy magyar filmnek folytatása legyen, az pedig még ritkább, hogy egy évtizeden belül két esetben is megérje ugyanarról a filmről lehúzni a második (vagy harmadik) bőrt. A vígjátékok, szatírák és egyéb nevetésre ingerlő, vegytiszta vagy kevert műfajok sorát lehetne még folytatni, de nem érdemes, mert a műfaj többi honi képviselője legfeljebb halovány, és legtöbb esetben rossz emlékeket ébresztene az olvasóban.

Hódolat a fiatalságnak

Felnövünk-film, nemzedéki közérzetfilm, coming-of-age, így jöttem. Mindegy, hogy hívjuk, egyet jelent. Ilyenből is akadt ebben az évtizedben: Sas Tamás Apám beájulna című filmjében mesélt két kamasz lány vakációjáról, Groó Diana a Vespában állított emléket Lalinak és a tűzpiros robogónak (írásunkat lásd itt), Török Ferenc két alkotással is szólt a témáról (Moszkva tér, Szezon), Szabó Simon pedig a Papírrepülőkben fogalmazta meg a tízes évek végi fiatal generáció alapvető problémáit. Nemes Gyula is letette az asztalra a saját értelmezését: az Egyetleneim egy kamasz- és felnőttkor küszöbén tengődő srác csajozási kísérleteit mutatja be. Ezek a filmek mind speciális helyzetekről szólnak, ugyanakkor általános problémákat vetnek fel, hisz mindannyian felnövünk egyszer.

Drámadömping

Mint már említettem, drámából Magyarországon nincs hiány, a jó dráma viszont olyan, mint a fehér holló, pedig alapanyagért elég csak lemennünk az utcára. De a megfogalmazás, a formába öntés már nehezebb feladat, mint a központi motívum meglelése. A fény ösvényei dramaturgiailag nagyon billegett, az Off Hollywood egyik-másik jelenete kifejezetten kínos volt, a Zuhanórepülésből alig lehetett érteni valamit, a Szelíd teremtés esetében pedig sűrű homály fedte, hogy miért forgott le a film (írásunkat lásd itt). Azért a borzalomnak is van egy szintje, amit a néző már nem képes, vagy nem akar befogadni. Kell egyfajta távolságtartás az alkotó részéről: ha túldramatizál, a film nevetségessé válik,  ellenben ha lemond mindenféle empátiáról, az több napos depresszióba sújtja a nézőt, akinek a napi szorongása amúgy is köszöni szépen, jól megvan. Ritka, hogy valaki megtalálja az arany középutat. A Sztornó az utolsó fordulatig volt élvezhető, ám a lezárás elveszi minden addigi értelmét; a Czukor show-t sem véletlenül utasították vissza a forgalmazók, jóllehet van pár erős pillanata; a Felhő a Gangesz felett pedig olyan sötétre sikeredett, hogy a nézők valószínűleg nem mertek beülni rá. A pénzhiány sem hagyta érintetlenül a filmet, a tízes évek végére divatba jött a kamaradráma (ld. Szélcsend, Köntörfalak, Nyugalom), amely még működőképes alműfajjá nőheti ki magát.

A fenti filmek néhol a túlzás hibájába esnek, hol pedig semmitmondóak és üresek - azt a bizonyos középutat sehogysem találják. De volt, aki nem tévedt el: Bollók Csaba filmje, az Iszka utazása a 2007-es Szemlén megnyerte a legjobb szerzői filmnek járó díjat, ám még így sem sikerült igazi port kavarnia a magyar közönség köreiben. Gárdos Péter felnőttmeséje, a Porcelánbaba sem kapott elég figyelmet, pedig döbbenetes képet festett a múltról. Bár emlékeink alapján régebbinek tűnhet, Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje is a kétezres években készült, egészen pontosan 2000-ben. A film jelentősége elvitathatatlan, persze aki szigorú Krasznahorkai-adaptációra számított, csalódhatott. De Krasznahorkai humorát szinte lehetetlen filmre vinni, és Tarr nem is próbálkozott ezzel, inkább sötét, szürreális képet vizionált a világról. Egyéni hangot ütött meg Fliegauf Benedek is: első nagyjátékfilmje, a Rengeteg hatalmas érdeklődést váltott ki a magyar közönségből, és ezt a Dealerrel meg tudta ismételni. Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című alkotása pedig az igényes közönségfilmes drámára kiváló példa.

A magyar nép zivataros századaiból

Jóllehet, ma már nem kell a múlt köpönyegébe csomagolni a mondanivalót ahhoz, hogy átmenjen a cenzúrán, mégis előszeretettel nyúlnak a filmes alkotók történelmi korokhoz. A leghosszabb keze Herendinek volt, aki egészen a honfoglalásig nyújtózkodott, mikor megszületett a Magyar vándor ötlete. Aztán Jancsó Miklós (A mohácsi vész, Oda az igazság), Tímár Péter (Le a fejjel!), Bereményi Géza (A Hídember) is letette saját értelmezését Magyarország régmúltjáról. Egyik kínosabb, mint a másik.

Nemcsak a homályba vesző régmúlt, de a huszadik század is rendkívül népszerű filmes körökben. A második világháború Bacsót (Hamvadó cigarettavég) és Koltait (Sorstalanság) is megihlette; az '56-os forradalom ötvenéves évfordulójára számtalan film árasztotta el a mozikat a témában (írásunkat lásd itt); a hatvanas években játszódik a Made in Hungária, de a rendszerváltozás előtti pár év is kedvelt (Utolsó jelentés Annáról, Moszkva tér). Úgy tűnik, huszadik századi történetekkel nagyobb esélye van egy alkotónak értékelhető művet létrehozni - mintha a régi zivataros századok csak vihogásra szolgáltatnának ürügyet. 

Kakukktojások

Volt egyszer egy remake-láz, amit nem pontosan értünk, de több alkotó is újraforgatott egy-egy régi magyar filmet, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az eredeti mindig jobb (Meseautó, Egy szoknya, egy nadrág, Rokonok). Aztán volt egy olyan hullám, amely aktuális, valóban megtörtént eseményeket értelmezett újra a vásznon, de ez is tiszavirágéletűnek bizonyult (A miskolci boniésklájd, Lányok). Készült egy operafilm (Johanna), egy ál-doku (Chico), Hajdu Szabolcs tökélyre fejlesztette a magyar mágikus realizmust (Tamara, Macerás ügyek, Bibliothéque Pascal). És végezetül van egy Taxidermiánk, ami óriási siker volt itthon és külföldön egyaránt. A film, mondhatni, kétes értékű, polgárpukkasztó provokláció, s mint ilyen, sokaknál kiverte a biztosítékot. Egy valami azonban biztos: ehhez hasonló alkotás Magyarországon még nem készült. 

A szokásos tízes lista összeállítása akadályokba ütközött. Egyfelől egy rendezőtől csak egy művet akarunk beválogatni, így fájó szívvel kellett lemondanunk filmekről. Másfelől keveredtek a szűrés szempontjai: közönségsikereket válasszunk, vagy formabontó, a magyar filmet megújító alkotásokat? A szakmai díjeső számít, vagy az, ha a néző még évek múltán is tud aranyköpéseket idézni a filmből? Végül kevert szempontrendszer alapján a következő lista született (abc-sorrendben):

A nyomozó (Gigor Attila)

Bibliothéque Pascal (Hajdu Szabolcs)

Hukkle (Pálfi György)

Iszka utazása (Bollók Csaba)

Kontroll (Antal Nimród)

Moszkva tér (Török Ferenc)

Rengeteg (Fliegauf Benedek)

Üvegtigris 1. (Rudolf Péter)

Valami Amerika 2. (Herendi Gábor)

Werckmeister harmóniák (Tarr Béla)

 

Szólj hozzá!

Címkék: visszatekintes

A bejegyzés trackback címe:

https://laterna.blog.hu/api/trackback/id/tr712485868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása