HTML

laterna hungarica

Hírek és vélemények a magyar film világából.

Facebook

Címkék

1956 (1) 3d (1) adrienn (6) aglaja (1) almasi (1) alternative (1) anilogue (1) animacio (17) áron (1) art (1) bela (2) béla (1) bemutato (3) berlinale (4) beszelgetes (2) bodzsar (2) borsod (1) budapest (2) buli (2) cannes (6) cigany (2) csaszi (1) csicska (2) csinibaba (1) csukas (1) curtis (1) diafilm (1) dokumentumfilm (11) dvd (2) előadás (1) elozetes (19) epiteszet (2) erdely (1) erdo (1) ferenc (1) fesztival (33) film (1) filmklub (10) filmnapok (3) filmszemle (30) filmvilag (10) fliegauf (2) folyoirat (19) foto (1) friss (26) gothar (3) gyorgy (2) hajdu (3) haumann (1) hersko (2) horror (1) imre (1) indavideo (1) interjú (10) istvan (2) jancso (2) jarmusch (2) jatek (1) jegyzet (8) jeles (1) juci (1) karoly (1) karpati (1) kiallitas (5) kid (2) kolorado (2) komlos (1) konyv (2) kornel (1) kovasznai (1) kritika (18) latinovits (1) lovas (1) magyarhangya (1) makk (1) mari (1) mark (1) matine (7) mátyássy (1) mediawave (4) miklauzic (3) miklos (1) molnar (1) mor (1) mozi (3) mozinet (2) mufaji (1) mundruczo (3) odeon (1) operatőr (1) pal (6) palfi (1) palyazat (1) peter (2) pilot (1) pinkwater (1) piroska (1) porno (1) portre (14) prizma (5) reklam (1) reszlet (1) retrospektiv (1) rofusz (1) rövidfilm (37) sci fi (1) sinkovits (1) sorozat (4) sorsod (1) szabo (2) szarajevo (3) szelid (1) tancfilm (1) tarr (7) teremtes (1) titanic (1) tony (1) torocsik (1) tv (3) utoler (2) uvegtigris (1) verzio (4) vespa (2) visszatekintes (3) web (3) womb (2) zene (2) Címkefelhő

Friss topikok

A semmi és a lehetetlen tőszomszédságában

2011.12.12. 11:43 Laterna

Bendarzsevszkij Anton és Maczelka Márk filmjének forgatása a kitekinto.hu és az Azimuth film projektjeként indult 2011 áprilisában. A Csernobil öröksége: A Zóna száz órányi Ukrajnából beszerzett archív anyagból, több ezer fotóból, húsz órányi helyszínen forgatott felvételből és számos riportból állt össze.


A filmet a budapesti és pécsi nézők októberben a magyarhangya szervezésében láthatták. A felkészült, fiatal és lelkes alkotópáros a vetítés előtti beszédében a téma iránti elhivatottságáról és személyes „vonzalmáról” számolt be. A filmet rendezőként avagy szerkesztő-riporterként fémjelző öltönyös fiatalember, a belorusz származású Bendarzsevszkij Anton bevallotta, hogy ez élete második filmbemutatója, tehát már nem izgul, majd egy pillanatra elfelejtette, hogy '86-os vagy '85-ös születésű. Nos, '85-ös, ettől  látatlanul megkedveltem a filmet! 

Az alkotók elsődleges célkitűzése az volt, hogy a Csernobilt körülvevő 10 illetve 30 kilométeres zónákat feltérképezzék, és mai állapotukról egy objektív képet tárjanak a nézők elé. A tömegeket érintő és foglalkoztató helyszín, egykori nevén V. I. Lenin, később Csernobili Atomerőmű  eggyé vált az 1986. április 26-án történt atomkatasztrófa fogalmával, ereje sokak számára megfoghatatlanságában és láthatatlanságában rejlik. A film különálló fejezetek formájában Csernobil és Pripjaty város egykori, majd mai állapotát vizsgálja, többeket  megszólaltatva '86 után az atomerőmű romjain dolgozó, ma is élő likvidátorok közül (likvidátornak a  katasztrófát követően az atomerőműben tevékenykedő szakértői illetve munkás réteget nevezik). 

Az archív felvételek minőségükben, stílusukban érzékelhetően elválnak az alkotók által felvett anyagoktól, dokumentumértékük hitelessé és izgalmassá teszi a filmet. Az egyes építészeti és szerkezeti megoldásokhoz a 3D animációt Misku Norbert készítette. Az animáció informatív, de jelenléte jelentős mértékben visszavesz a filmszerűségből, atmoszférája inkább egy kezdetleges és leegyszerűsített számítógépes játék képi világára emlékeztet. A narrátor hangja kevéssé változatos, a néző elfogadja, abban a hitben: biztosan az alkotó hangja, olyan, amilyen – a maga komótos monotonitásában elejétől végéig karonfog és végigvezet bennünket a filmen. Ám végül kisül, nem az alkotó narrál, ezen a ponton viszont nem értem, miért épp erre a  hangra esett a választás.

A film talán a vágást leszámítva, ami szíve-lelke az egésznek (különös tekintettel az archívokat felhasználó dokumentumfilmekre), technikáját, elbeszélésmódját tekintve nem hoz újat. A fikció versus dokumentum tengelyen erősen a dokumentumfilm, annak is egy egészen objektív, elsősorban informatív válfaja fele húz. A nézőnek az az érzése támadhat, hogy az alkotók nem feltétlenül filmesek, inkább a téma szerelmesei, ám ezáltal rengeteg energia, kiváncsiság és szeretet hatja át a képkockákat. A végeredmény stílusában, ritmusában és eszközeiben teljes mértékben alázatos tárgyával szemben, mindenét felteszi egyetlen lapra, hogy minél átfogóbb és tárgyilagosabb tudást közvetítsen a nézőnek.

Egyedül a riportok emelik el a filmet a realitások szikes talajáról. A likvidátorok, egy egyetemi professzor és egy kisvárosi polgármester megszólalásaiban az egyes életek összefonódása a Szovjetunió legnagyobb atomerőművében történt katasztrófával és leginkább annak következményeivel gondolati mélységet teremt a filmben. Egyesek úgy nyilatkoztak, hogy rabjává váltak az erőműnek, a sugárzás gondolatának és epicentrumának közelében akartak élni. Az életveszély rendszerint nem csorbította elhivatottságukat. A megszólalókban közös vonás Csernobilon túl, hogy más-más eszközökkel ugyan, de a megfutamodás helyett, életüket kockára téve vették fel a kesztyűt és az ólomruhát a sugárzással szemben. Ki a sugárzást mérő doziméterrel a kezében, ki egy eszmét hirdetve, más pedig tömegek számára új otthont teremtve a semmi és a lehetetlen tőszomszédságában. 

A világ egyik legnagyobb atomerőművének működése 2000. december 15-e óta hivatalosan leállt. Ennek ellenére napjainkban is óriási mennyiségű energiát fogyaszt, ám egyáltalán nem termel. Négyezer ember számára szolgál munkahelyül, akik a romokon maradt feldolgozhatatlan mennyiségű, elpusztíthatatlan és elszállíthatatlan sugárzó szemetet felügyelik. A 30 kilométeres körzet felszínén a sugárzás ugyan nem kritikus mértékű, de az ottani élővilág, a talaj, minden egyes elektromos lom, ami hátramaradt, nagy mennyiségben tartalmaz radioaktív anyagot, többek közt plutóniumot, amelynek a felezési ideje nagyjából 24 ezer év, addig ez a terület gyakorlatilag lakhatatlan. A robbanást követő években a zónában dolgozó likvidátorok közül 510 ezer emberből mára 50 ezer halott, támogatásukat a Szovjetunió összeomlása óta megszüntették, a túlélők fizikai állapotáról nincsenek hivatalos adatok. A csernobili atomkatasztrófa ezzel tökéletes szimbólumává emelkedett a modern kor értelmetlenségének, amelynél csupán az egyes ember kudarca borzalmasabb. A film egyedülálló és felettébb informatív, összefoglal és átad kevéssé megfogható érzéseket és gondolatokat is a témában. Jó dolog, hogy elkészült.

 

 Szerző: Vághy Anna

 

1 komment

Címkék: kritika dokumentumfilm bemutato elozetes

A bejegyzés trackback címe:

https://laterna.blog.hu/api/trackback/id/tr83457493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KeMa 2012.01.20. 11:16:13

Ott voltam, megnéztem, láttam, tetszett. Körülbelül másfél-két órát beszélgettem a készítőkkel. Elmeséltük egymás élményeit, hogy milyen is volt Csernobil, a saját szemünkkel.