HTML

laterna hungarica

Hírek és vélemények a magyar film világából.

Facebook

Címkék

1956 (1) 3d (1) adrienn (6) aglaja (1) almasi (1) alternative (1) anilogue (1) animacio (17) áron (1) art (1) bela (2) béla (1) bemutato (3) berlinale (4) beszelgetes (2) bodzsar (2) borsod (1) budapest (2) buli (2) cannes (6) cigany (2) csaszi (1) csicska (2) csinibaba (1) csukas (1) curtis (1) diafilm (1) dokumentumfilm (11) dvd (2) előadás (1) elozetes (19) epiteszet (2) erdely (1) erdo (1) ferenc (1) fesztival (33) film (1) filmklub (10) filmnapok (3) filmszemle (30) filmvilag (10) fliegauf (2) folyoirat (19) foto (1) friss (26) gothar (3) gyorgy (2) hajdu (3) haumann (1) hersko (2) horror (1) imre (1) indavideo (1) interjú (10) istvan (2) jancso (2) jarmusch (2) jatek (1) jegyzet (8) jeles (1) juci (1) karoly (1) karpati (1) kiallitas (5) kid (2) kolorado (2) komlos (1) konyv (2) kornel (1) kovasznai (1) kritika (18) latinovits (1) lovas (1) magyarhangya (1) makk (1) mari (1) mark (1) matine (7) mátyássy (1) mediawave (4) miklauzic (3) miklos (1) molnar (1) mor (1) mozi (3) mozinet (2) mufaji (1) mundruczo (3) odeon (1) operatőr (1) pal (6) palfi (1) palyazat (1) peter (2) pilot (1) pinkwater (1) piroska (1) porno (1) portre (14) prizma (5) reklam (1) reszlet (1) retrospektiv (1) rofusz (1) rövidfilm (37) sci fi (1) sinkovits (1) sorozat (4) sorsod (1) szabo (2) szarajevo (3) szelid (1) tancfilm (1) tarr (7) teremtes (1) titanic (1) tony (1) torocsik (1) tv (3) utoler (2) uvegtigris (1) verzio (4) vespa (2) visszatekintes (3) web (3) womb (2) zene (2) Címkefelhő

Friss topikok

Kritika: Egy test, két lélek

2011.04.08. 09:44 Laterna

Fliegauf Benedek szerint a Womb két szereplője Orpheusz és Eurüdiké modern kori megfelelői. Érdekes hasonlat, kétségkívül meg is állja a helyét, ám nekem egy másik antik történet jutott eszembe, méghozzá Ödipuszé. Fliegauf nem szabadkozik, de azért zárójelben megjegyzi: nincs új a nap alatt. A Womb sokszor feltett kérdéseket tesz fel újra, ám mindezt új köntösbe bújtatja, és a hozzávalókat addig keveri, mígnem valami eredeti nem jön létre – vagy legalábbis annak látszata. 


Rebeccát (Eva Green) és Thomast (Matt Smith) a sors szele egy tengerparton löki egymás mellé: Rebecca nagypapát látogat, Thomas itt él. Aztán a sors fintorog egyet, és Rebeccát a messzi Japánba fújja, hogy ott tanuljon szoftverfejlesztést, míg Thomas beleragadva a tengeri homokba tengeti tovább monoton életét, amit néhanapján radikális környezetvédő akcióval pörget fel. Rebecca felnőttként visszatér a tengerhez, hogy újra felvegye az elejtett fonalat. Közhelyes szerelmes film kezdődne, ám a fiút a véletlen egy furgon formájában elsodorja a lány mellől.

Ez volna a prológus, ami a film 107 percéhez képest viszonylag hosszúra sikeredett, ám Rebecca döntését még így sem érzem egészen indokoltnak. A lány ugyanis a modern technikának köszönhetően szerelme klónját kihordva új életet ad a fiúnak, vagyis szembemenve élet és halál ősi rendjével istent játszik és életet teremt. Anya-gyermek kapcsolata a szeretői viszonnyal kavarodik, a már a gyerekkorban is fel-felvillantott félreérthető gesztusok felerősödnek, miközben a tét egyre nő, a film pedig finom tabudöntögetésbe kezd. Az apa nyugtalanító hiánya, az igazi anya váratlan felbukkanása, Rebecca érzéseinek át-, vagy inkább visszaalakulása egyre feszítik a pattanni készülő húrt. Majd a röpke húsz évet öregedett nő elhálja gyermekével az elhálnivalót, aki végül önmagára találva a háta mögött hagyja a szülői házat, vagyis az életet adó „méh”-et, hogy saját életbe kezdjen.

A történet megírása Fliegaufnak három évébe telt, a forgatás 35 napba. Először prózának szánta a művet, ám a producerek rábeszélték, hogy ez a sztori vászonra való. A Wombbal a rendező a klasszikus formába csomagolt műfajiság útjára tévedt, igaz, a sci-fi – amit lényegében csak a klónozás jelez – csupán eszköz (a rendező szavaival élve: „varázspálca”) volt ahhoz, hogy a belső folyamatokat kézzelfoghatóvá tegye. A Womb a nem látható érzelmek filmje: már maga a helyszín - egy, a külvilágtól elzárt, nedves, szürke, földöntúli táj - is tulajdonképpen az anyaméh kivetülése. Minden, ami itt történik, egyszerre konkrét és átvitt. Az itt élők szerves részei valami nagyobbnak,  vagyis a rendező és operatőre (Szatmári Péter) teremtette homogén világnak. "Mindenhol otthon vagy" - mondja Rebecca a fiúnak - a film tere, akárcsak a film története, magába zárul. Legyen szó állatról vagy emberről, sőt akár a tárgyi világról, mind egyenrangú felek az élet előszobájában. A hópihék, amelyekről Thomas mesél, a csiga, amely a fiú és a lány szerelmét szimbolizálja, az álom, melyben Thomas konzervrobotnak álmodja magát, a születésnapi ajándék, amelyet az új Thomas a régi Thomas kutyája helyett kap, vagy a számítógépes játék, melyben a fiú újra meg újra meghal – mind a történetet hivatottak alátámasztani. Hisz nincs két egyforma hópihe, ahogy nincs két egyforma ember, s míg a csiga képes egyszerre üríteni és enni, az ember nem lehet egyszerre szülő és szerető. Átlátszó metaforák ezek, de támasztékként kétségkívül jól működnek.  

Fliegauf valójában egy sci-fi környezetbe helyezett szerelmes film apropóján mesél az újjászületésről, amelyben állítása szerint nemrégiben neki is része volt. Rebecca modern Orpheusként kacérkodik az alvilággal, ám kedvese helyett egy másolat születik újjá – a "copy", mint aki jól végezte dolgát, elhagyja teremtőjét, miközben fonák módon mégiscsak biztosítja őt a félbehagyott szerelmes film folytatásáról. A képlet összeáll: amint világ gyúlik az ablakban, a néző visszakapcsol a film eleji képekre, vagyis a terhes Rebecca monológjára. A mértani pontossággal kicentizett történet csupán egy ponton billeg: a nő elhatározása, vagyis a magányos és a társadalom szemében megvetendő küldetés vállalásának motiváltsága igencsak hiányos. Erre a miértre Thomas, és a néző is hiába várja a választ. Lehetne bűntudattal magyarázni, hiszen a nő miatt álltak meg az életveszélyes autóúton. Lehetne a halhatatlan szerelemmel magyarázni, ám még a hosszúra nyúlt prológusban sem mélyül el a kapocs a két ember között. Lehetne Rebecca múltjával magyarázni, ezt viszont tökéletes homály fedi. A rendező szerint Rebeccával csak megtörténnek a dolgok, nézőként azonban fogódzó nélkül a történet alapjaiban reng meg. Még akkor is, ha a Womb merész és izgalmas vállalkozás, s az ősi problémák boncolgatása közben még poénokra is futotta – elismerésre méltó, ha valaki a jó ízlés határait át-átlépve, vallási, erkölcsi és etikai határok feszegetése közben is képes könnyedén szólni a közönséghez. A súlyos témát humor oldja, míg a kudarcos véget az életigenlés. Hiszen amint Thomas kilép a házból, az ablak pislákolása jelzi: nem űrt, hanem életet hagyott maga után. De ez már egy másik történet.



http://blog.hu/rsc/js/100802/fckeditor/editor/images/spacer.gif

 

 

 

 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: kritika fliegauf womb

A bejegyzés trackback címe:

https://laterna.blog.hu/api/trackback/id/tr232808975

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Németh Bálint - KIKÜSZÖBÖLÉS 2011.04.09. 15:14:26

Ne félj, nem beteg ő, csak meghalt.Nem álmodik rosszakat, mert meghalt.Nem húzza ki zörögve a kukát hajnalban a ház elé, hogy felébredsz tőle, mert meghalt.Nem gereblyézi össze a gallyakat, mert meghalt.Nem szid össze, mert nem porszívóztál ki, mert me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.