HTML

laterna hungarica

Hírek és vélemények a magyar film világából.

Facebook

Címkék

1956 (1) 3d (1) adrienn (6) aglaja (1) almasi (1) alternative (1) anilogue (1) animacio (17) áron (1) art (1) bela (2) béla (1) bemutato (3) berlinale (4) beszelgetes (2) bodzsar (2) borsod (1) budapest (2) buli (2) cannes (6) cigany (2) csaszi (1) csicska (2) csinibaba (1) csukas (1) curtis (1) diafilm (1) dokumentumfilm (11) dvd (2) előadás (1) elozetes (19) epiteszet (2) erdely (1) erdo (1) ferenc (1) fesztival (33) film (1) filmklub (10) filmnapok (3) filmszemle (30) filmvilag (10) fliegauf (2) folyoirat (19) foto (1) friss (26) gothar (3) gyorgy (2) hajdu (3) haumann (1) hersko (2) horror (1) imre (1) indavideo (1) interjú (10) istvan (2) jancso (2) jarmusch (2) jatek (1) jegyzet (8) jeles (1) juci (1) karoly (1) karpati (1) kiallitas (5) kid (2) kolorado (2) komlos (1) konyv (2) kornel (1) kovasznai (1) kritika (18) latinovits (1) lovas (1) magyarhangya (1) makk (1) mari (1) mark (1) matine (7) mátyássy (1) mediawave (4) miklauzic (3) miklos (1) molnar (1) mor (1) mozi (3) mozinet (2) mufaji (1) mundruczo (3) odeon (1) operatőr (1) pal (6) palfi (1) palyazat (1) peter (2) pilot (1) pinkwater (1) piroska (1) porno (1) portre (14) prizma (5) reklam (1) reszlet (1) retrospektiv (1) rofusz (1) rövidfilm (37) sci fi (1) sinkovits (1) sorozat (4) sorsod (1) szabo (2) szarajevo (3) szelid (1) tancfilm (1) tarr (7) teremtes (1) titanic (1) tony (1) torocsik (1) tv (3) utoler (2) uvegtigris (1) verzio (4) vespa (2) visszatekintes (3) web (3) womb (2) zene (2) Címkefelhő

Friss topikok

Kritika: Az eltűnt idő nyomában

2011.03.21. 11:42 Laterna

A Pál Adrienn bemutatójára régóta várt a magyar közönség – emiatt félő volt, hogy a várakozás közepette túl magasra kerül a léc, amit a film nem fog tudni átugrani. De szerencsére Kocsis Ágnes nem okozott csalódást: olyan művet készített, amely már igazán hiányzott a magyar palettáról. Saját hangra talált, ami köré sajátos képi világot épített. Lehet, hogy korai még temetnünk a magyar filmet?



Kocsis Ágnes először 2006-ban szerepelt a cannes-i Kritikusok Hetén első nagyjátékfilmjével, a Friss levegővel. Négy évvel később második filmjével, a Pál Adriennel előrelépett a hivatalos program Un Certain Regard-szekciójába, ahol FIPRESCI-díjban részesült. Itthon közben sajnálatos módon bedőlt a filmipar, amit remekül példázott a film elmaradt bemutatója és az ezt követő felháborodás-hullám – a hőzöngés átalakult ugyan, de még mindig nem csitult el teljesen. A sors fintora, hogy a hányattatott sors kifejezetten jót tett a Pál Adriennek – a botránysorozatból fakadó spontán hírverés miatt ugyanis reklámra legalább nem kell már sokat költeni.

Múlt hét csütörtöktől a magyar közönség is bepillantást nyerhet a túlsúlyos ápolónő mindennapjaiba. Piroska (Gábor Éva) az elfekvő osztályon dolgozik, a Sztüx birodalmának modernkori megfelelőjében megannyi Kharónnal váltva a műszakot. E folyó partján a reménytelen esetek várakoznak az átkelésre, Piroska és társai az utolsó napok embertelen körülményei közepette igyekeznek némi emberséget biztosítani – vagy szimplán figyelni az elmúlást, ahogy a főhősnő is teszi, akiből a Szent Andrásban eltöltött két évtized minden érzést gyökerestül kicsavart.

Ám a véletlen áramütésként robban be Piroska kicentizett életébe: bekerül az osztályra rég elfeledett barátnőjének névrokona, Pál Adrienn. Mivel ő a címszereplő, itt kétségtelenül fordulópontot sejthetünk: ez a név indítja el Piroskát a gyermekkorába vezető úton, amelyre még becsomagolnia sem kell, hiszen múltja belefér egy közepes méretű kofferbe. Különös road-movie kerekedik a személyes drámából, amelybe még krimi-elemek is vegyülnek: Piroska barátnője után nyomoz, tanúkat, vagyis volt osztálytársakat keres föl, akik segítségével megpróbálja összerakni a puzzle-darabokat, ám az egymásnak ellentmondó tanúvallomások, vagyis emlékfoszlányok igencsak megnehezítik az ügy sikeres felgöngyölítését - a Tavaly Marienbadban és A vihar kapujában tematikája elevenedik meg a stilizált magyar valóságban. És míg Piroska céltudatosan halad a várva várt találkozás irányába, kiderül, hogy a megoldás végig a kiindulópontnál rejtőzött – Kocsis pedig ügyesen, mindig késleltetve csepegteti az információkat, így az egyébként igen lassú, repetitív filmbe némi izgalom is keveredik.

A kutatás a látszat ellenére nem hiábavaló, jóllehet mire Piroska megkapja az áhított telefonszámot, addigra az eredeti cél homályba vész. Igaz, az sem Pál Adrienn felkutatása volt, hanem sokkal inkább annak kiderítése, hogy Adrienn létező személy-e, azaz az idő jótékony fátyla homályában a tökéletességig felmagasztalt barátság valódi volt-e, vagy csak Piroska képzelete szülte. S mivel Pál Adrienn lényegében nem több egy névnél, bátran lehet a gyermekkor, vagyis a múlt szimbólumaként kezelni. A lila szalagba fonott szőkésbarna hajú barátnő hirtelen sétált ki Piroska életéből, pár év múlva pedig Piroska épp ilyen váratlanul menekült ki önnön életéből, mint ahogy egyébként a film minden egyes szituációjából is szerényen kioldalaz - már amennyiben ezt mázsányi tömege engedi.

A test a Pál Adriennben a belső folyamatok kivetülése. Épp egy tébolyult beteg fogalmazza meg a film egyik kulcsát: a belső harmónia megteremtése az első lépcsőfok a gyógyuláshoz vezető grádicson. Piroska utazása valójában egy öngyógyító folyamat első stációja – az ápolónő ugyanis belülről beteg, ami a túlsúlyban vizualizálódik. Gábor Éva termete épp ezt a puszta testiséget emeli ki: a határlét már kiölte belőle azt, ami embert farag a testből – nem több egy hústömegnél, ami eszik és ürít. A nő tökéletes apátiáját húzza alá Gábor Éva játéka: hangszíne monoton, arca rezdületlen – ez eredetileg abból fakad, hogy nem profi színésznő, ám Kocsis Ágnes előnyt tudott kovácsolni a szükségből azáltal, hogy eszköznek tette meg azt. (Jóllehet a sokszor kopogó dialógusok, és a mellékalakok mesterkélt játéka már egyáltalán nem áll jól ennyire a filmnek.)

Piroskának az emlékek ködében cikázó lila szalag esélyt jelent arra, hogy visszataláljon önmagához.  A road-movie tehát belső utazás is egyben, amit a forgatókönyv több oldalról megtámogat. A rideg, szigorú szimmetriába rendezett, formalinszagú képek nemcsak színeik miatt sterilek, hanem amiatt is, hogy kizárólag Piroskára koncentrálva szinte teljes mértékben kizárják a külvilágot – igaz, mindeközben a záró képig szinte egyáltalán nem merészkednek a szűkszekondig sem. A burkot, amely körbeveszi a főhősnőt, az élettárs építette város makettje is erősíti: Piroska ezt szemléli közvetlenül az múltba vezető útra lépés előtt. Az ápolónő szomorkás arcáról egy vágással máris egy színes világba csöppenünk, ami szinte bánja a szemet a Piroska munkahelyén és otthonában uralkodó fehérség után. A makett viszonya a valósághoz megfeleltethető a hősnő fejében megkonstruált emlékek és a realitás kapcsolatával: az emlékek éppúgy lenyomatai a valóságnak, mint a csirizzel ragasztott cserépdarabkák a valódi háztetőknek.

A külvilág kizárásával karöltve a film hátat fordít az idő konkretizálásának is. A sírkőre vésett dátum, az olyan szavak, mint a „meeting”, vagy a vonatok és villamosok konkrét jelzések, mégis a különös retró-hangulat időtlenné teszi a filmet.  Gedeon bácsi üvölt a zsúron, a liftben táskarádió recseg, és a Déli pályaudvar piros műanyagszékei, valamint az emlegetett „meeting” helyszínének sötétbarna faburkolata, de még a kopott cukrászda is a hetvenes-nyolcvanas éveket idézik. A valóság kirekesztése és az anakronisztikus elemek egyaránt arra szolgálnak, hogy a szociodrámát elemeljék a valóság talajáról.

Kocsis nem bízott annyira a nézőben, hogy olykor ne rágjon a szájába dolgokat, ennek ellenére filmje összetett darab: egyszerre regél egy perifériára szorult rétegről, a kiüresedésről, a törékeny emlékezésről, a múltvesztésről és a jövőkeresésről, a céltévesztésről és a cél megtalálásáról. A Pál Adrienn egy mélabús portré Piroskáról,  amely rendkívül letisztult és precíz képi világa ellenére igen gazdag és sokrétű anyag: utal műfajokra és konkrét művekre, a melankóliát humorral oldja, a mesébe egy csipetnyi realizmust kever, s teszi mindezt olyan egyedülálló módon, hogy talán nem túlzás kijelenteni: amellett, hogy szórakoztat és elgondolkoztat, irányt is mutat. Piroska mázsás léptei az új, a nem megalkuvó, a hiánypótló alkotások előtt taposták ki az utat, amelyen a porából újjászülető magyar filmszakma új generációja remélhetőleg el tud majd indulni.  

 

 Leírás: http://blog.hu/rsc/js/100802/fckeditor/editor/images/spacer.gif

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: kritika pal adrienn

A bejegyzés trackback címe:

https://laterna.blog.hu/api/trackback/id/tr392758315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.